Puskás Tivadar: bevált az új szombathelyi lakásrendelet

2012.01.17. 13:51

20 százalékkal csökkentették a lakbéreket, ennek ellenére az önkormányzat vagyonhasznosító cégéhez befizetett lakbér összege emelkedett.

Szombathely, légifotó

A szombathelyi polgármester szerint az önkormányzat által egy éve elfogadott lakásrendelet a gyakorlatban is megállta a helyét; Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) erről kedden, egy felújított belvárosi bérlakás átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt.

Az éppen egy esztendeje életbe léptetett új lakásrendelet kézzelfogható előnye például, hogy felgyorsította a lakáshoz jutás ügyintézését - mondta. Arra a 17 bérlakásra, amelyet kedden adtak át, december elsejéig lehetett beadni a pályázatokat - tette hozzá.

A polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat csaknem kétezer bérlakás felett rendelkezik, közülük kilencvennégyet újítottak fel és utaltak ki tavaly a bérlőknek.

Puskás Tivadar elmondta, Szombathelyen is gondot okozott, hogy miközben rendkívül magas volt az önkormányzati lakásokban élők lakbértartozása, többen nem mutattak fizetési hajlandóságot és az együttélés alapvető magatartási szabályait sem tartották be. Közlése szerint ez is indokolta az új lakásrendelet megalkotását.

Az új rendelettel jelentős mértékben, mintegy 20 százalékkal csökkentették a lakbéreket, ennek ellenére az önkormányzat vagyonhasznosító cégéhez befizetett lakbér összege emelkedett, a lakbérhátralék tavaly 96 millió forintról 82 millió forintra csökkent - mondta.

Szombathelyen felújításra váró lakásokra is pályázhatnak az önkormányzati bérlakásra várók, akik bérlővé válva "lelakhatják" a felújítás költségeit. Tavaly ezen a módon több mint ötven lakást sikerült felújítani és kiadni - sorolta Puskás Tivadar.
Szakály Gábor, az önkormányzat szociális bizottságának fideszes elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: több megyei jogú város is érdeklődik a szombathelyi lakásrendelet és az annak nyomán kialakult gyakorlat iránt.

A pályázati rendszer előnyeként azt hangsúlyozta, hogy az teljes mértékben megszüntette azt a protekcionizmust, amely korábban Szombathelyen is tetten érhető volt a bérlakások kiutalásakor. A rendszerben kívülről gyakorlatilag nem lehet belenyúlni, egy objektív pontrendszer alapján kapja meg a lakást a bérlő - magyarázta.

Közlése szerint a vasi megyeszékhelyen jelenleg csaknem 300 önkormányzati tulajdonban lévő lakás üres, ezek jelentős része felújítandó, a lakásra várók száma - tájékoztatása szerint - 300-400 között van, de ezt az új rendszerben már nem tartják pontosan nyilván.

Amennyiben nem a bérlő, hanem az önkormányzat újíttatja fel a bérlakást, azt közfoglalkoztatásban olyan emberek bevonásával végeztetik el, akik korábban segélyekből éltek, így a felújításra kiadott pénz egy jelentős része szociális célokat is szolgál - tette hozzá.

A szociális bizottság elnöke az MTI tudósítójának kérdésére elmondta azt is: akik anyagi helyzetük miatt nem tudják kifizetni egy jobb minőségű önkormányzati lakás fenntartásának költségeit, azok számára úgynevezett szociális szállást, alacsonyabb komfortfokozatú, ezért olcsóbb fenntartású lakásokat kínálnak fel.

Szombathelyen lakbérhátralék miatt senki nem került úgy utcára, hogy az önkormányzat ne kínált volna számára valamilyen megoldást, ennek is tudható be, hogy az elmúlt évben mindössze négy olyan kilakoltatásra került sor, ahol az érintett korábban önkormányzati lakás bérlője volt, de semmiféle együttműködésre nem volt hajlandó - mondta a bizottság elnöke.
 

.