Továbbra is együttműködik a SEK és a Credo Rádió

2015.02.09. 11:40

Újabb fél évre szóló együttműködést kötött a Nyugat-magyarországi Egyetem SEK és a Credo Rádió, így az oktatási intézmény stúdiójából sugározza műsorát továbbra is a közösségi rádió – közölte lapunkkal Perlaki Nóra, a rádió
főszerkesztő

A célunk egy: szolgálni a várost és az itt élőket, itt tanulókat – mondta Horváthné Dr. Molnár Katalin, elnök-rektorhelyettes.

Továbbra is együttműködik a SEK és a Credo Rádió

Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész kiemelte: a visszajelzések szerint egyre népszerűbb a Credo Rádió, terveik szerint pedig tavasszal új műsorokat is indítanak. A 98.8-as frekvencián az egész városban elérhető adásuk.

.