„Mi jut eszetekbe a szabad sajtó napjáról?”
Bereczki-Csák Helga (Cívishír.hu)
Akkor szabad a sajtó, ha a legbűzösebb, leggennyesebb témák feszegetése után sem kell összerezzenni, ha megcsörren a telefon. Sőt. Ha igazán szabad a sajtó, egyáltalán meg se csörren a telefon. Jóllehet, van kéz a vonal másik végén, ami felemeli a kagylót, már tárcsázna, már mondaná a magáét, lenne is kinek, csak hát nincs rá igény. Mert kényszer sincs. Megfelelési – úgy egyáltalán nincs. Kizárólag önkontroll van. Az, hogy az ellenérdekelt fél ezt nyugtatók között, közönnyel vagy illő józansággal belátja, az a sajtószabadság valódi vívmánya és igazi értelme.
A sajtószabadság egyszerre nyomás nélküliség és annak a biztos tudata, hogy félelem és gátak nélkül áramolhat az információ – hogy a beépített embereknek is lehetnek beépített emberei, hogy a hírek tulajdonképpen hamarabb megszületnek, mint maga a történés. Aki ebben élni akar és tud, úgy, hogy közben könnyen felismeri és kikapdossa ennek a jelenségnek a zápfogait, az szabad.
Józing Antal (Alon.hu)
Nekem első nekifutásra semmi magasztos nem ugrik be, csak olyanok hogy ilyenkor meghívnak bennünket, újságírókat, reggelizni, kávézni, aztán megemlítenek sokszor az ünnepi beszédekben, mint afféle hajtókára kitűzhető kokárdákat, mert azért a szabad sajtó napja azért mégsem annyira komoly, mint a nőnap, az anyák napja vagy a Valentin-nap. És baj lenne, ha nem így lenne.
Második nekifutásra próbálom a kokárdás-sonkás szendvicses szintnél magasabb szintről is körüljárni a szabad sajtó kérdését, de bármennyire is szeretnék, nem tudok elrugaszkodni a földtől, valószínűleg azért, mert jelen pillanatban a magyar sajtó szabad, nem nagyon lehet fogást találni rajta, hacsak valaki nem vevő a csinos összeesküvés-elméletekre vagy a nagyüzemi politikai PR-kampányokra.
Mivel a hétköznapi valóság prózai, játsszunk el azzal a tavaszi képpel, hogy a szabad sajtó egy nagy virágos kert, ahol az újságíró szabadon begyűjteti a virágait, azokat bárkinek odaadhatja azzal a kísérőszöveggel, amihez kedve vagy tehetsége van. Ha hajlandósága van, és hasznossá akarja tenni magát, gazokat is húzkodhat bátran, és azokat is kommentálhatja.
A kert, kérném tisztelettel, meg is van szépen, csakhogy a virágszedés évre-évre macerásabb. Először csak azt vettük észre, hogy a gazdasági szükségszerűség kezdte el a faültetést, szabadon, hogy egyre nagyobb koronájú, a napot egyre inkább eltakaró fák nőjenek a kiskertben, ráadásul néhánynak egészen bizarr alakja van. De ennél sokkal jobban megnehezíti a virágszedést a politikai kúszónövények térhódítása. Ma már ott tekeregnek szinte mindenhol, elfogják a fényt, a nedvességet, felmásznak a legnagyobb fákra is, szabadon.
De a szabad sajtó napján legyünk patetikusak, húzzuk ki a székünket a napra, hunyorítsunk át a faágakon, szabadon, toljuk odébb a kúszónövényeket egy bottal, szabadon, és egyszerűen örüljünk a virágoknak, amik mellesleg nem is annyira törékenyek, mint gondoljuk őket. És szerencsére a szabad sajtó sem az.
Oltyán József (Bácsmegye.hu)
2013-ban a szabad magyar sajtó napján mi más juthat először eszembe, mint az, hogy kiteszem a Facebook-ra a véleményem... - hiszen az internet, legújabban a közösségi média, maga a kontrollálhatatlan sajtó. A véleményem több száz ismerősöm láthatja, percek alatt megoszthatja, további több száz, több ezer emberrel. Ezért a mindenkori hatalomnak az egyéni véleményeket befolyásolni akaró lépései, ebben a technológiai környezetben gyakorlatilag értelmetlenek. Ami minden bizonnyal jó.
Viszont miután ma Magyarországon a közösségi média legalább 4-5 millió "megmondó" embert számlál, így nem az a kérdés szerintem, hogy mi a viszonyunk a szabad sajtóhoz, hanem az, hogy mi az a szabad sajtó? Abból, hogy egynéhány görény politikus mindent elkövet, hogy egynémely orgánum képviselője ne kérdezhessen egy sajtótájékoztatón, számomra nem az következik, hogy nincs szabad sajtó, hanem az, hogy egy-egy sajtós gyámoltalan, bátortalan és könnyebb azt kiabálnia, hogy "az a görény politikus..." mintsem félelem nélkül figyelmen kívül hagynia a politikai pressziót.
2013-ban megállapíthatjuk, hogy a nyomtatott sajtó a végnapjait éli, elmondható, hogy a televíziós csatornák a túlkínálat csapdájában vergődve elveszítették az érdemi jelentőségüket, ki lehet jelenteni, hogy a rádiók a szórakoztatóipar eszközeivé váltak és bizony ki kell azt is jelenteni, hogy az internetes hírportálok a megosztható tartalmakat előállító "műhelyekké" váltak. Az emberek döntöttek. Egyfajta perverziónak tartom, hogy mára Kecskemét, Baja, Kalocsa... utcáin is kiüresednek a délutánok és esték, mert az emberek otthon ülnek a számítógépeik előtt és egymás otthonaiba, magánéletébe vájkálnak, hiszen a technológia lehetőséget ad rá!
Ezért azt gondolom, hogy mind a szabad sajtó, mind az általános emberi szabadság a következő években, évtizedekben egy az eddiginél sokkal nagyobb "ellenféllel", az intelligens technológiával néz szembe, amihez képest bármely kor diktatórikus politikai hatalma egy szombat délutáni ultipartner lehetett - tudják, amikor még az emberek összejöttek szombaton délutánonként ultizni...
Pető Imre (Vehir.hu)
A magyar sajtó napja alkalmából legtöbben külső körülményekről: a médiumok függetlenségéről, a politika és a gazdaság hatásáról beszélnek. Pedig a legfontosabb az a bizonyos valami, amit közlésvágynak, szólásszabadságnak nevezünk. Mert ez hozta létre a sajtót, ez mozgatja a demokráciát, és közvetve, de ez viszi előre a világot. Kritikus, az események mögé néző, alkotó embereket bemutató, megörökítő, gondolatokat közlő és másokat is gondolkodásra sarkalló sajtót ünnepeljük, március 15-én. Lehet ez jobboldali, baloldali, zöld, piros, narancs. Teljesen mindegy. Egy a fontos, tisztességes és őszinte legyen.
Pintér M. Lajos (Szegedma.hu)
Hogy mi jut eszembe a szabad sajtó napjáról? Talán furcsának tűnik, de az: a sajtó nem élhet vissza a kínkeservvel kivívott, megszerzett szabadságával, melyet most, 2013-ban nem tud feltétlenül értékelni. A magyar médiát a rendszerváltás óta nem köti gúzsba az állampárti diktatúra, ám a ránk szakadt sokszínűség és nyitottság oda vezetett, hogy a sajtó sok esetben az emberiesség, a hitelesség, a tényszerűség és az értékelvűség korlátait feszegeti. A szabadság nem egyenlő azzal, hogy bármit felelősség nélkül leírhatunk vagy éppen elhallgathatunk. Nem felejthetjük el, hogy mi a küldetésünk: mi, újságírók vagyunk az olvasókért, a közönségért, nem pedig fordítva. Kinek-kinek a maga szintjén értéket kell teremtenie, régi utakon vagy újabb eszközökkel összefognia, szerveznie egy-egy közösséget. A szabadság akkor ér valamit, ha nap mint nap ennek a feladatnak a szolgálatába állítjuk.
A cikk a Regon-együttműködés keretében jelent meg.