Hirdetés

A súlyos beteg Zalán utazhatott a "ninós autóban"

2016.05.08

Videóval.

Hirdetés

Győrasszonyfáról írt levelet a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének egy édesapa, amelyben leírta, hogy kisfia, Zalán már két és fél éve folytat küzdelmet egy súlyos betegséggel. A kisfiú egyik kívánsága az volt, hogy „egy ninós autóba” szeretett volna beülni, majd egy rövid utat megtenni.

A police.hu híradása szerint Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok engedélyével Zalán kívánsága a születésnapján, szombaton teljesült.

A győri rendőrök két szolgálati gépjárművel érkeztek meg az ünnepségre, majd a kisgyermeket beültették az autóba és - a megkülönböztető fény- és hangjelzést bekapcsolva - tettek egy kört a faluban.

Miután visszaértek az ünneplőkhöz az egyenruhások az Erika pékség és cukrászat által készített és felajánlott rendőrautós szülinapi tortával köszöntötték fel a pici gyermeket. Zalán egy rögtönzött kerékpáros ügyességi pályán is végigkerekezett, így jutalmul biciklis felszereléseket is kapott a rendőröktől.

Az ünnepségen Pannonhalma Város Tűzoltó Egyesülete is részt vett, így a kisfiú egy másik kéklámpás gépjárművet is megcsodálhatott.

Fotó: police.hu