Négy év börtönre ítélték azt a férfit, aki összevarrta feleségének száját

2014.08.01. 11:41

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a hatóság félrevezetésének vétsége miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan bántalmazta feleségét, és összevarrta a nő száját.

A Fővárosi Törvényszék honlapján közzétett elsőfokú ítélet szerint a férfi 2013. február 23-án feleségével szeszes italt fogyasztott, majd összekötözte a nő kezeit, és súlyosan bántalmazta az asszonyt. Ezután orvosi cérnával két öltéssel bevarrta a nő száját.

Felesége súlyos sérüléseket szenvedett, a bordatörés következtében kialakult tüdőzúzódás miatt közvetett életveszélyes állapotba került. A vádlott a bántalmazás után elment a lakásból.

A szomszéd házban lakók a vádlott zavart viselkedésére lettek figyelmesek. Kérdésükre a férfi azt mondta nekik, hogy baj van, és a lakásába hívta őket, ott megtalálták a nőt.

A vádlott az egyik ismerősének telefonján értesítette a rendőrséget, de rossz címet és nevet diktált be, továbbá azt mondta, hogy őt is megverték és elrabolták, ezzel félrevezette a hatóságot. Néhány perccel később az egyik szomszéd hívta vissza a rendőrséget, hogy elmondja a helyes címet és kérte, hogy küldjenek mentőt is.

A közlemény szerint a vádlott eleinte tagadta a cselekmény elkövetését, később azonban beismerte tettét. Azt állította: felesége kérte, hogy üsse meg, és azt is, hogy varrja be a száját. 

A törvényszék közleményében kitért arra is, hogy a sértett 2000 óta gyógyszerekkel kezelhető, diagnosztizáltan mentális betegségben szenved, ennek következtében "belátási képessége hiányzik". A gyógyszerek elhagyása esetén elméje zavarttá válik, állapota miatt nem fogyaszthat alkoholt. 

A vádlott a bíróság szerint nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely beszámítási képességét kizárná vagy korlátozná, és feleségének mentális állapotával is tisztában volt.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, az életveszélyes állapot közvetett voltát és azt, hogy a bűnösségre is kiterjedő vallomást tett. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a cselekményt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, mentálisan beteg hozzátartozójának sérelmére követte el.

Az ügyész súlyosításért és téves minősítés megállapításáért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős - olvasható a törvényszéki közleményben.

.