Szombathely pénzügyi mutatói kétségtelenül javulni látszanak, ugyanakkor a kis- és középvállalkozások még mindig nagyon nehéz helyzetben vannak.
Most reggel 10 óra van. Milyen hangulatban jött ma dolgozni?
Mint általában.
És általában milyen hangulatban jön?
Ha itthon vagyok, a gyerekeket én viszem iskolába. Amikor kirakom őket a Bolyai előtt, akkor vált át az agyam a munkára. Igazából nem hangulataim vannak ilyenkor, hanem a feladatok járnak az eszembe, amiket meg kell oldani. Ezekben a napokban a költségvetéssel foglalkozom leginkább, hiszen ez a város működésének alfája és ómegája, ráadásul az idén nagy átalakulások vannak.
Rendszerszintűek ezek a változások?
Mindenképpen. A törvényi módosulások miatt alapjaiban más a szombathelyi költségvetés. A járási hivatal és a Klebensberg Intézményfenntartó Központ megalakulása miatt jelentős feladatok elkerültek a várostól, míg más feladatok idekerültek. Ez utóbbiak elsősorban a kulturális intézmények – szimfonikus zenekar, bábszínház, könyvtár, múzeumok, folyóiratok stb. -, ezeknek is meg kell találni a helyét, szerepét és finanszírozását.
Az ide-oda vándorló intézmények folyamatos politikai vitát generálnak, amikbe most ne menjünk bele. Maradjunk annál a kincstári szemléletű kérdésnél, hogy ezek az átszervezések pénzügyileg előnyösen vagy hátrányosan érintik a várost?
Folyamatosan készülnek ilyen kalkulációk, a végleges számokat várhatóan ősz elején látjuk majd, hiszen számos vitatott kérdés van. Illusztrálom a helyzetet egy apró, sarkos példával: egy iskolai rajzórán felhasznált rajzlap az intézményfenntartó központ költsége, de az irodákban felhasznált papír a városé. Most úgy gondoljuk, költségvetési szempontból a végeredmény valahol a pozitív nulla körül lesz.
Hogy állnak az állam adósságátvételével kapcsolatos tárgyalások?
Február 28-ig meg kell kötnünk a százalékos átvállalásról szóló megállapodást. Az iparűzési-adó számítás alapján mi elvileg a 40 százalékos sávban vagyunk. Dolgozunk az ügyön, hogy minél jobb helyzetbe kerüljünk.
Ez azt jelenti, először csak a százalék lesz meghatározva, és a részletekről később lesz döntés?
Így van. A százalékos mértékből még nem következik, hogy milyen mértékű tőke- és kamattörlesztés kerül át az államhoz. Egyelőre nagyon nehéz megmondani, hogy ez mennyire érinti a város működését.
Már elnézést, de hogyan lehet így költségvetést tervezni?
Úgynevezett „pro-ráta” tervezünk, azaz úgy kalkulálunk, hogy az állam minden bank minden egyes hiteléből 40 százalékot visz el. Ha jelentősen másként lesz, természetesen módosítani kell majd a költségvetést.
Lesznek a költségvetésnek nyertesei és vesztesei?
Nekem az a feladatom, hogy város pénzügyi egyensúlyát megtartsam, biztosítsam a fizetőképességet. A peremszámokon belül a városvezető koalíciónak kell meghatározni a prioritásokat. A törvényi szigorítás miatt ez az első év, hogy a város nem tervezhet működési hiánnyal, és nem is tervezünk ilyent, mint ahogy fejlesztési hiányt sem. Mindezt úgy, hogy most kell törleszteni az előző ciklusban felvett fejlesztési hiteleket.
Ennek örülünk, de lesznek nyertesek és vesztesek?
Ezt majd a közgyűlés eldönti. Az biztos, hogy egy tartósan finanszírozható város esetében meg kell határozni a fontossági sorrendet. Ezeket szerintem ágazaton belül konszenzussal kellene kialakítani, mert minden nem lehet prioritás. Jó példa erre a kulturális terület, ahol megvannak a régi intézmények, aztán a város újakat hozott létre (Iseum, színház), és most megkaptuk a megyeieket is. Ezt a helyzetet előbb-utóbb rendszerszinten kell áttekinteni. Aki kevesebb költségvetési pénzből gazdálkodik, az nyilván vesztesnek érzi magát, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a város is veszít ezzel.
Csökken a város adóssága, a költségvetési helyzet kiegyensúlyozott, az intézményi átszervezés sem érinti talán rosszul a pénzügyi helyzetet. Ennek akár örülhetnénk is, csak éppen a városlakó ebből nagyon keveset éreznek. A kisvállalkozások többsége nagyon nehéz helyzetben van, egymás után zárnak be az üzletek, húzzák le a redőnyt a cégek. Számukra van-e valamilyen üzenet?
A kérdés az, mi a város szerepe egy ilyen gazdasági helyzetben, mennyi eszköz van a kezünkben. Aki ismer, tudja, hogy a reálgazdaságból jöttem, elkötelezett vagyok a helyi gazdaság fejlesztése ügyében. Ugyanakkor ezek hosszú távú folyamatok, így az inkább rövidtávra koncentráló politikát nehéz mozgósítani ilyen téren, mert a programok eredménye többnyire csak több év múlva, talán a következő ciklusokban jelentkezik. De már konkrét részsikerek is jól láthatók: a város iparűzési adó bevétele két év alatt 30 százalékkal emelkedett, többek között ennek köszönhető, hogy az elmúlt éveket finanszírozni tudtuk. Most az lenne a cél, hogy a nagy cégeknél történő fejlesztésekre rá tudjanak kapcsolódni a közepesek és a kisebbek is, és lassan elinduljon a fogyasztás növekedése is. Erről szól a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ ügye is.
Ha már előjött ez a kérdés: a politikai ígéretek jó része – ilyen például a Szombathely – Győr négysávos út ügye – a következő ciklusba nyúlik át. Mivel az említett járműipari központnak ön az egyik motorja, így öntől kell megkérdeznünk, hogy lesznek-e kézzelfogható eredményei a beígért 25 ezer munkahelynek és az egymilliárd eurós befektetéseknek, még a választások előtt?
A napi pénzügyi problémákkal küszködő kisvállalkozások számára ez nyilván nem vigasz, de Szombathelyen mégiscsak egy kétszámjegyű gazdasági növekedés volt az elmúlt évben, miközben az országban egyébként recesszió volt. Ebben már biztosan szerepe volt az említett regionális járműipari történetnek, a nagy cégek közelmúltbeli döntéseinek. Persze mindenki gazdasági növekedést vár, csak éppen nagyon nehéz megmondani, hogy mi mivel függ össze, és – ahogy mondtam korábban – ezek az eredmények lassan érnek be. Egyébként a járműipar mellett elindítunk egy hasonló, Vas és Zala megyét érintő könnyűipari programot is. Egyrészt mert ennek az iparágnak komoly hagyományai vannak a térségben, másrészt mert a női munkavállalók számára is szeretnénk lehetőségeket teremteni.
Ön többször kritizálta a korábbi ciklus fejlesztéseit, mondván olyan beruházásokra fordították a forrásokat, amelyek nem hoznak, hanem visznek pénzeket, ehelyett a gazdasági növekedést és gazdásági fejlesztést elősegítő beruházások kellenek. Cséfalvay Zoltán államtitkár hasonló kormányzati szándékot fogalmazott meg nemrég egy itteni konferencián. Ehhez képest mostanában olyan tervekről hallani, mint Csónakázó-tó, a Haladás-pálya, az uszoda, a püspöki palota újjáépítése vagy a székesegyházi toronyba való feljutás. Ezek azért hasonlónak tűnnek a korábbi ciklusok pénzköltéseihez.
Amikor ezek a dolgok elhangzanak, akkor én – tessék visszanézni a közgyűlési jegyzőkönyveket – egy dologhoz ragaszkodom következetesen: a fenntarthatósághoz. Ha a dolog egyszeri beruházást igényel, és utána nincs vele költség, akkor csak azt kell megnézni, hogy van-e rá forrás. Ha viszont van vele költség, akkor 10-15 évre előre ki kell számolni, hogy hogyan lehet betenni a költségvetésbe, különösen úgy, hogy „működési nulla” van.
Azt még az ellenzék is elismeri, hogy elég szigorúan vigyáz a városi kassza kulcsára. Ez viszont az én olvasatomban azt jelenti, hogy sok konfliktusa van a hétköznapokban.
Ez így igaz. A kulcs nyilván nincs nálam, de valóban óvó szemmel figyelem a kasszát, mert nem akarok azért címlapokra kerülni, mert Szombathely nem tudja teljesíteni valamilyen pénzügyi kötelességét. A konfliktusok során igyekszem azt a pontot kitapogatni, ami még mindkét fél számára elfogadható. Ez valamikor kétségkívül nagy feszültségekkel jár, de amíg pozíciómban vagyok, a város pénzügyi helyzete rendben lesz.
Nem tudom mennyien, tudják, de ön nem a Fidesz, hanem a Pro Savaria képviseletében jutott be legutóbb a közgyűlésbe. A 2014-es választásokon is így indul?
Én 2002-ben belekeveredtem valamibe, és amit csinálok, azt egyrészt szeretem, másrészt igyekszem jól csinálni. Ami a választásokat illeti, azok egyszerre vannak közel és távol. A nagy pártok valószínűleg a közeljövőben meghozzák ilyen irányú döntéseiket. A Fidesz egyelőre még nem kereste meg a Pro Savaria Egyesületet a 2014-es választások vonatkozásában, de türelmesen várjuk a tárgyalásokat.
Fotó: Czika László