Négyes karambol Répcelakon

2016.05.25. 09:28

Gyakorlatoztak a katasztrófavédők.

Személyautó, autóbusz, veszélyes anyagot szállító tartálykocsi és egy sugárveszély jelzéssel ellátott jármű ütközött annak a balesetnek a feltételezése szerint, amelyet kedden, Répcelakon tartott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amely honlapján számolt be a részletekről.

Két fiatal lány ült a személyautóban, amely balesetet szenvedett délelőtt - a gyakorlat feltételezése szerint. Miközben hangosan hallgatták a zenét, elvesztették uralmukat a jármű felett, és a szemközti sávba áttérve keresztbe fordultak az úton. 

A baleset részese volt a szemben közlekedő, gyermekeket szállító autóbusz is, amely belerohant az előtte keresztbe forduló autóba.

A történteket előre látva azonnal fékezni kezdett a személykocsi mögött haladó, veszélyes anyagot fuvarozó tartálykocsi, ennek ellenére azonban nem tudta kikerülni a balesetet, kisebb sebességgel ugyan, de hátulról belehajtott az autóba. Annak érdekében, hogy a nagyobb bajt elkerülje, a tartálykocsi mögött közlekedő autó félrerántotta a kormányt, letért az útról és az árokba hajtott. A járművön sugárveszélyre figyelmeztető jelzés volt látható.

A rendőrség teljesen lezárta a területet, másik útvonalra terelte a forgalmat, a tűzoltók pedig megkezdték a műszaki mentést. 

A gyakorlat elérte a célját, Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a feladatok végrehajtását „megfelelt”-re minősítette. 

.