Mi fizetjük ezentúl a rezsicsökkentést

2015.05.11. 13:54

Ami eddig a külföldi multik zsebére ment, mostantól az állam állja majd.

A gázos rezsicégek sorban adják vissza engedélyeiket, a mostani ügyfeleket és a katasztrofális üzletet az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) veszi át - írja az Index.hu.

A lap úgy fogalmaz, hogy aki nem használ gázt a főzéshez vagy fűtéshez, annak is fizetnie kell a gázért. Az állam ugyanis átveszi a lakossági gázfogyasztókat a multicégektől, velük együtt pedig lényegében átveszi a cégek évről évre újratermelődő tízmilliárdos veszteségeit is. A lyukakat közpénzből tömködik majd be minden évben, vagyis mostantól együtt fizetjük a rezsicsökkentést - írják.

Mi fizetjük ezentúl a rezsicsökkentést

A Tigáz, Főgáz, GDF Suez és E.On lakossági gázszolgáltató cégei a rezsicsökkentett gázár mellett 2012-ben együttesen 32,49 milliárdos veszteséget hoztak össze, 2013-ban 26,95 milliárd forint volt a mínusz. A 2014-es eredmények még nem minden cégnél nyilvánosak, de a veszteség biztosra vehető.

A kormány szerint azért van szükség az ENKSZ közbelépésére mert így tudnak az embereknek továbbra is „megfizethető áron gázt biztosítani”.

A 600 ezer lakossági ügyfelet ellátó Főgázt az állam már korábban megvette, a 750 ezres ügyfélkörrel rendelkező GDF Suez és a 650 ezres E.On pedig egyből visszaadta a lakossági szolgáltatásra szóló engedélyét, amint erre megnyílt a jogszabályi lehetőség, s az 1,2 millió embert kiszolgáló Tigáz is napokon belül dönthet.

Az állami ENKSZ-nek nincsenek profitcéljai, árat csökkenteni mégsem fognak. Az egyetlen, amit ígérnek, hogy az állami rezsiholding idővel tovább bővül, és hamarosan bekebelezik az áramszolgáltatók és a távhős cégek ügyfeleit is, később pedig akár még tovább terjeszkednek. És idővel ez az egész szerintük annyira hatékony lesz, hogy az árak is csökkennek.

További részletek és az eredeti cikk itt olvasható.

.