Hirdetés

Roger Waters budapesti falépítése (koncertkritika)

2013.08.26

Az Alon tudósítóját székbe passzírozza a méret és a látvány. A zsenialitás és a felszínesség adott egymásnak randevút a magyar fővárosban.

Hirdetés

Roger Waters most

Az Alon tudósítóját a székbe passzírozza a méret és a látvány. A zsenialitás és a felszínesség adott egymásnak randevút a magyar fővárosban.

Hol is kezdjük?

A Pink Floyd története 1965-ben kezdődik, A falé (The Wall) 1979-ben, a filmé 1982-ben. De most, még akkor is, ha bizseregnek az ujjaim, derekasan megállom, hogy mindenféle összehasonlításokat tegyek és párhuzamokat vonjak az angol és a magyar zenei színtérrel kapcsolatban. (Az István a király 1983-as.)

Aki többre kíváncsi, egyszerűen üsse be a zenekar nevét a Google-ba vagy menjen rá a Wikipédiára. (És is onnan írnám ki a javát, ahogy a többi újságíró is.)

Inkább onnan kezdem, hogy vasárnap délután Budapest felé utazunk, és a Kossuth Rádió egyik magazinműsorában éppen az esti Rogers Waters-koncertről beszégetnek.

Roger Waters az SOS Gyermekfalu csapatával
Roger Waters az SOS Gyermekfalu csapatával - Fotó: Mohai Balázs (MTI)


Azt mondják, Waters érzékeny a társadalmi ügyek iránt: a magyarországi koncerten például az SOS Gyermekfalu lakóinak kórusa szerepel majd a színpadon.  Szót kap a gyerekek oktatója is, elmondja, hogyan volt a felkérés, hogyan folytak az ének- és táncpróbák, így aztán  amikor néhány óra múlva valóban megjelennek a gyerekek a színpadon az „Another Brick In The Wall” közben, egészen bennfentesnek érezzük magunkat.

Mondhatni, Waters már a koncert előtt kiütött a falból egy téglát.

A színpad

Puskás Ferenc Stadion (lánykori nevén: Népstadion) szépen illeszkedik a főváros általánosan lepukkant hangulatához.

Új vasbetontartók legyártása a rothadók helyére bizonyára hatalmas összeg lenne, de az nem lehet pénzkérdés, hogy normális piszoárokat teszünk a vécébe vagy hogy egy ilyen produkció előtt – ahol mind a hazai, mind a külföldi vendégek alaposan a zsebükbe nyúlnak - lemossuk a dzsuvás műanyag székeket.

Szerencsére az eső még a koncert előtt eláll, és ahogy a nap lemegy, és telnek emberekkel a lelátók és a küzdőtér, úgy veszi át a hatalmat maga a színpad.

A színpadot nem a klasszikus értelemben kell elképzelni.

A Puskás Ferenc Stadion
Fotó: alon.hu

Előtte ugyanis, a stadion teljes keresztmetszetében, beleértve a lelátókat is, egy hatalmas fal feszül keresztben. A közepén – a színpad előtt – még nincs teljesen befejezve.

Néhány ember mocorog rajta, teszik a helyre a téglákat. Azt hisszük, nem volt idejük befejezni, és most afféle magyaros last minute kapkodás folyik. De később kiderül, erről szó sincs.

A fal

Roger Waters nem sokat várat magára, 10 perccel nyolc után már színpadon van: a közönség egy része még javában a helyét keresgéli, vagy még a metrón ül.

A hetvenéves sztár (rajta például nem lötyögne a megasztár jelző sem) egy jó karban levő ötvenesnek néz ki, és zenekarával együtt akkorának tűnik, mint egy hangya. Egyrészt az ülőhelytől való távolság, másrészt a már említett fal miatt.

Mint kiderül, a koncertnek (vagy mi ez?) valójában ez a méretes objektum a főszereplője.

Roger Waters most

Roger Waters a koncerten - Fotó: Mohai Balázs (MTI)


A fal egy irgalmatlan méretű színházi kellék vetítővászon, amelyen olyan meghökkentő vizuális orgia jelenik meg, hogy alkalmanként szinte belepasszíroz a székbe.

Ilyent még tényleg nem láttam (a színpadon 8-10 méteres óriásbábok jelennek meg, a színpadra repülő zuhan stb.), eszembe is jut, hogy aki szereti az ilyen látvány-show-kat, nem célszerű Roger Waters-szel kezdenie, mert utána ehhez fog viszonyítani mindent, aminek nem lesz jó vége.

A fal - előtte a kis hangyák a zenészek
A fal - előtte a kis hangyák a zenészek


A fal persze szimbólum is, ami a maga konkrét mivoltában az előadás közben is folyamatosan épül. Mikor éppen másra figyelünk, újabb és újabb téglák kerülnek bele, hogy az első felvonás végére (mondom, hogy inkább színház, mintsem koncert) az utolsó tégla is a helyére kerüljön.

Olyan mint a film, de mégsem

A végét nem mesélem el, elvégre a produkció járja a világot, már 200 előadáson van túl, jöhet még erre (két éve is volt itt a „kisebb”, sportcsarnokos), ön is belefuthat még valahol.

De annyit kikotyogok, hogy aki látta a filmet, olyan nagy meglepetés nem éri.

Fotó: Wikipédia
Fotó: Wikipédia


A dalok sorrendje és a történet is nagyjából követi az Alan Parker-rendezést, azzal a nem elhanyagolható különbségekkel, hogy aktualizálva van (iraki háború, multinacionális cégek stb.), illetve hogy a főszereplő nem Pink, hanem Roger Waters maga. Így nagyobb hangsúlyt kapnak a társadalmi, politikai szálak, és kevesebbet a személyes, érzelmi, filozófiai vonal.

Magyar nyelv

Roger Waters nem haknizni jött Budapestre. Ezt nem csak a gyermekkórus jelzi, hanem hogy egy magyar nyelvű blokkot is beépít a műsorba.

Ebben nemcsak köszönti a nézőket, de még a torzult imperializmusról is értekezik egy kicsit – ugyancsak magyarul.

Ízelítő a koncertből. A magyar gyerekek 6:37 körül jelennek meg a színpadon.


A kivetítőn is felbukkannak magyar nyelvű szövegek.  A közönség kedvence az , amikor a „Mother, should I run for president? Should I trust the government?” (Anyu, indulnom kellene az elnökségért? Kellene bíznom a kormányban?”) dalszövegre reagálásként a „Kurvára nem” magyar felirat jelenik meg a falon.

Zsenialitás és felszínesség

A „The Wall” lemez, film - és maga a budapesti The Wall Live előadás is - úgy zseniális, hogy nem nélkülözi a felszínes, hatásvadász eszközöket.

Zseniális, mert az általa felvetett témák (elidegenedés, magány, kommunikációs képtelenség, erőszak, diktatúra stb.) még ma is aktuálisak, hatnak és ütnek, csakúgy, mint a megjelenítésükre használt művészi eszközök is, beleértve a zenét, az irodalmat és a vizualitást.

A lemez dalai, köszönik szépen, jól vannak, a maguk dúdolható slágerességükben egyáltalán nem tűnnek avíttnak, mint ahogy az egész produkciónak sincs retro íze.

Hogy mégsem maradéktalan a műélvezetem, arról valószínűleg maga a műfaj tehet.

Hiába dönti le Roger Waters a falat minden másnap, attól az még ott van a gigantikus rockcirkusz gépezetében, a 6 ezer forintos falmintás pólókban és a jegyárakban.

Egy másik amatőr felvétel a koncertről


Nincs jogunk kételkedni az előadó jó szándékában, sőt még a mondanivalóban sem, de lehet-e stadionnyi méretben, több ezer négyzetméteres felületen úgy megjeleníteni a mondanivalót, hogy az hiteles maradjon, és ne érezzük helyenként sekélyesnek és felszínesnek.

Miközben az egyik látványos jelenetben bombázógépek jelennek meg a falon, hogy sarló-kalapácsot, keresztet, dollárt, Shell-kagylót és Mercedes-jelet szórjanak a világra, bizony, az ugrik be, hogy Waters is hajlamos a könnyebbik oldalát megfogni a dolgoknak.

Mentségére legyen módra: ezt a leggyengébb pillanatokban is igencsak látványosan teszi.

Értékelés: 8 /10