A sarlós asszony nyomában – Körút a munkához

A hűvös reggelen egy asszony csapkodja sarlóval Szombathelyen a Perint-part húszcentis füvét, félcipőben, mackóban, és némiképp dühödten. Az ő helyében és sem lennék lelkesebb, a munkaeszközt nem a végeláthatatlan patakhoz mérték. Néhány nappal korábban férfiak görnyedtek itt, ugyancsak sarlóval a kezükben. Egyikük negyvencentis kaszát igazít biciklije nyergére, bordó munkásruháján felirat: HÁROFIT.

Szombathelyen két szervezet végzi a tartósan munkanélküli, rendelkezésre állási támogatásban (RÁT) részesülő emberek foglalkoztatását. A Savaria Rehab-Team, a város profi foglalkoztató szervezete, amely 1995 óta ad munkát hátrányos helyzetű embereknek, tavaly 199 embert dolgoztatott jórészt a munkanélküliek korábbi szakmájához igazodó munkakörökben, városi támogatás nélkül.

A másik foglalkoztató a HÁROFIT Közhasznú Egyesület, amely a hátrányos helyzetű roma fiatalokért jött létre néhány éve, de mihelyt erre lehetőség nyílt, a kulturális, közösségi élet szervezése mellett bekapcsolódtak a közfoglalkoztatásba is. Több mint húsz embernek adtak munkát tavaly, leginkább szakképzettséget nem igénylő kaszálást, aljnövényzet-irtást, szemétszedést, bozótirtást és takarítást végeznek a város területén. Az idén Szombathely három patakjának partját is ők tartják rendben – tudom meg az egyesület elnökétől, Forgács Károlynétól.

Aktuális gondok

Ebben az évben 24 ember foglalkoztatására 4 millió forintot kaptak a várostól, ehhez jött még az a 2,3 millió forint, amit kifejezetten a patakparti munkára kértek. Forgács Károlyné megosztja velem gondját: tíz embert kellett augusztus végén elküldenie, mert lejárt a foglalkoztathatóságuk idejére kiszabott 200 nap.

– Az Út a munkához program azt szolgálná, hogy visszailleszkedjenek az emberek a munkába, de esélyük nincs elhelyezkedésre, hozzánk jönnek vissza. Munka lenne, de csak akkor lehet közfoglalkoztatásba visszavenni őket, ha kimerítették az álláskeresési támogatás idejét, utána pedig visszakerülnek az önkormányzati segélyezettek (RÁT-osok) közé – osztja meg velem tapasztalatát. Egy fiatalasszony, akinek hamarosan jár le az egyesületnél az adminisztrátori szerződése, azt mondja, álláskeresési járadéka 36 ezer forint lesz, ezután a RÁT 28 ezer forint. Ez a nettó 60 ezer után jelentős visszaesés. Négy gyereke van.

Nehéz körülmények

Az egyéni sorsokról rengeteget tudnánk beszélni, de visszaterelem a szót a patakpartra. Hogy lehet az, hogyha kaptak pénzt az önkormányzattól eszközökre, akkor sarlóval, meg negyven centis kaszával irtják a gazt az embereik, többen közülük saját ruhájukban, félcipőben.

Forgács Károlyné elmondja, vannak kaszáik, sőt két fűnyírót is vettek, ezek most a patak másik végén dolgoznak. A sarlózás lényegében a fűkaszálás utáni igazítást szolgálja. A kaszákkal egyébként gond van, elég sok eltörik, hol a penge, hol a nyél, folyamatosan kell pótolni – meg is mutatja a közösségi helyiségből szekrényekkel elkerített „raktár” készleteit, ahol a rongyokba göngyölt ép szerszámok mellett jócskán akad törött is. A munkavezető, Király János hozzáteszi, nem az emberek tehetnek róla, hogy kopnak a szerszámok, a patakparton sok a fű alatt nem látszó akadék, gyökér, kő. A munkaruhát, bakancsot meg nem veszik fel az emberek. Nem csak raktár, de öltöző sincsen az egyesületnek is helyt adó cigány önkormányzat épületében, de nem ez az oka, hogy nem öltöznek be. (A munkaruhával kapcsolatban az elnök asszony a cikk egyeztetésekor elmondta, megkeresésünk után határozottabban lépett fel a munkásokkal, így már mindenki beöltözik.)

A sarlós asszony

A sarlós asszony sem vette fel a piros zubbonyt, nadrágot, de ez volt vele a legkisebb probléma: sokszor ücsörgött, ha éppen nem hiányzott, most ment ki neki egy levél, ha nem hoz táppénzes papírt, felmondanak neki. Kérdésemre, hogy miért vették fel a szemmel láthatóan nem neki való munkára, azt a választ kapom, hogy a hajléktalanszállóról küldte hozzájuk a szociális munkás. Más feladatot éppen nem tudtak neki adni. A másik ember, aki negyven centis kaszával dolgozott, pedig nem alkalmas arra, hogy nagyobb, veszélyesebb szerszámmal dolgozzon. (Én is láttam, húzta a lábát.) Ő sincs már a patakparton, söpör egy másik helyen, azt nagyon rendesen megcsinálja – tudom meg Király Jánostól. Egyébként a dolgozók motiválására a Hónap dolgozója címet adják a legjobban teljesítőnek, és hatezer forintos étkezési utalványt.

A hajléktalan ellátásról is gondoskodó Rehab-Team igazgatója, Stankovics Erika az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az egyesület vezetője kérte, hogy a nyilvántartásukban szereplő munkanélküliekről küldjenek egy listát, amelyen olyanok szerepelnek, akik nem rendelkeznek szakképzettséggel, nők, férfiak vegyesen. A listát a foglalkoztatás segítők állították össze, ez alapján hívta be az embereket a HÁROFIT, és az egyesület választotta ki, hogy kiket kíván foglalkoztatni. Ezt jelezte a Rehab-Teamnek. Ők is meglepődtek, mikor látták, hogy az egyesület felveszi az asszonyt. Ugyanakkor örültek is, hogy valaki alkalmazni akarja. Annak ellenére, hogy a Rehab-Team szociális munkása és a HÁROFIT többször egyeztetett az asszonnyal kapcsolatos problémákról, úgy néz ki, hogy esetében nem volt sikeres a foglalkoztatási törekvés, maga a munkavállaló sem tartott ki szándéka mellett, ennek halmozottan hátrányos helyzetű emberek esetében több oka is lehet.

A Rehab-Team feladata, hogy vizsgálja, a potenciális munkavállalók megfelelnek-e a közcélú munkavégzésben foglalkoztathatóság jogszabályi feltételeinek, illetve egészségi állapotuk lehetővé teszi-e a foglalkoztathatóságot. Ez utóbbiról orvos nyilatkozik. A cég gyűjti minden hónapban a közfoglalkoztatottak adatait is, ez alapján történik az elszámolás az állammal.

A HÁROFIT önálló foglalkoztató

A HÁROFIT – az önkormányzattal és a Rehab-Teammel kötött háromoldalú szerződés értelmében önálló, szuverén foglalkoztatóként jár el, a szerződéseit maga köti, és az elvégzett munkákért, magáért a foglalkoztatásért ő vállalja a felelősséget. Tavaly nem volt ilyen szerződése a HÁROFIT-nak, annak ellenére, hogy már akkor is önálló foglalkoztató volt. Ebből adódtak is adminisztrációs problémák.

A HÁROFIT közfoglalkoztatottjai a városüzemeltetési osztály, és a városüzemeltetést is végző vállalkozás, a Szova ZRt. által megjelölt munkát végzik a várostól kapott négymillió forint keretösszeg fejében. Az elvégzendő feladatokról szerződések nem születtek, mint ahogy arról sem készült kimutatás, hogy az elvégzett munka mennyit ér, vagy épp mennyibe kerül az egyesületnek. Szakály Gábor a szociális bizottság elnöke korábban azt javasolta, kössön minden munkára szerződést a HÁROFIT, akár a város, akár a Szova, akár más intézmény veszi igénybe a szolgáltatásait.

Ugrani kell

Az egyesületnek is ez lenne a jó megoldás. Azért is, mert bár a munkákat ütemezik, előfordul, hogy „ugrani kell.” Tavaly például – csak hogy folytassuk a patakparti sétát – a Virágos Magyarországért verseny előtt kerültek nehéz helyzetbe. A patakok partját akkor géppel lekaszálta a terület kezelője, a környezetvédelmi felügyelőség, de a HÁROFIT-ot küldte ki az önkormányzat, hogy azonnal gereblyézze és boglyázza a füvet. Ennek a be nem tervezett munkának a költségét is a HÁROFIT állta – mondja Forgácsné, beleértve a széna gyűjtéséhez szükséges műanyag zsákok árát is. A gereblyézéssel, boglyázással az idén is akadtak gondok. A tavalyi példából kiindulva, most is összegyűjtötték a füvet, az elszállítására azonban nem szerződtek, így a felügyelőséget kérték, hogy erről gondoskodjon. A felügyelőség viszont közölte, a fű összegyűjtésére nem is adtak megbízást. Végül kocsit adtak, a boglyákat meg a férje szedte össze – tudom meg Forgácsnétól.

A patakparti munkával más gond is van. Amikor az ennek finanszírozására adott plusz 2,3 millió forintos összegre a fejemet csóválom, Forgácsné megkérdezi, sokallom? Bevallom, igen, nagyon is. Ennek oka azonban már túlmutat a sarló-kasza problémán.

Nem az önkormányzat területe

A város három patakjának medre nem önkormányzati terület, hanem a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségé, az ő feladatuk rendben is tartani. Mint Forgács Károlynétól megtudom, a „vízügy” ajánlotta számukra a munkát, amiért viszont csak 150 ezer forintot akart adni. Ekkor fordultak a polgármesterhez, hogy biztosítsa számukra a - számításuk szerint szükséges - 2,3 millió forintot a város kasszájából. Az elnök asszony azzal érvelt, hogy tíz embernek hat hónapra tudnak munkát adni. A HÁROFIT költségvetésében munkaeszközök, a bérszámfejtés költségei, egy adminisztrátor bére és a közfoglalkoztatottak bérköltségének 5 százaléka szerepelt. A polgármester a szociális bizottságnak adta át a kérelem elbírálását.

A bizottság májusi ülésén foglalkozott az üggyel. A dokumentumokból kiderül, a felügyelőség tulajdonképpen csak embert (közfoglalkoztatottat) kért a 150 ezer forint fejében eszköze, anyaga megvolt a munka elvégzéséhez. A HÁROFIT viszont látott lehetőséget abban, hogy további tíz embernek tud munkát adni, ha teljes egészében saját projektjeként kezeli a feladatot – annál is inkább, mert a vízügy által ajánlott pénz valóban nagyon kevés volt a feladathoz képest.

A májusi bizottsági ülésen dr. Károlyi Ákos, a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Szociális és Családvédelemi Osztályának vezetője felhívta a döntéshozók figyelmét arra, hogy a felügyelőségnek is meg van a lehetősége, hogy közfoglalkoztatás keretében maga végeztesse el a munkát, ez költséghatékonyabb lenne. Szakály Gábor a bizottság elnöke is amellett volt, hogy vizsgálja meg a hivatal, nem lehet-e a felügyelőségnél jobb árat elérni. Gyebrovszki János, a bizottság egyik tagja (volt elnöke) viszont megjegyezte, hogy a patakpartok a város területén vannak, a HÁROFIT kérésének támogatása pedig a közfoglalkoztatásban újabb munkalehetőséget generálna.

A vízüggyel való tárgyalás nem vezetett eredményre, így bizottság júniusban megszavazta a 2,3 millió forintos támogatást, azaz nagyvonalúan állta annak a munkának a költségét, amit egyébként nem is az önkormányzatnak kellene elvégeznie.

Mi mennyi?

Egy bizottsági ülésen Gyebrovszki János felvetette, hogy pályázatot lehetne benyújtani olyan szakember foglalkoztatásának finanszírozására, aki a HÁROFIT munkavégzésének egyenletes színvonalát tudná biztosítani. A képviselő felvetése indokoltnak látszik.

A HÁROFIT munkájával – a cikk elején említett sarlós példát tekintsük most kivételnek – alapvetően nincs gond, a szemetet összeszedik, a bozótot kiirtják, a rájuk bízott munkát elvégzik. Hogy mennyire áll arányban a ráfordítás az eredménnyel, az már kevéssé áll az érdeklődés homlokterében, és a szóban forgó patakparti munka esetében sem került górcső alá. Pedig az egyesület által készített 2,3 millió forintos költségvetésben van egy-két húzós tétel.

Kaszára például 7500 forintot állítottak be darabonként. A legdrágább kasza (penge és nyél együtt) a mi ajánlatkéréseink szerint a város mezőgazdasági boltjaiban 6000 forintba kerül, kompletten kicsivel olcsóbb. (Tíz kasza, plusz tíz fej és összesen 155 ezer forint.) Munkaruhára 15 ezer forintot számoltak darabonként, a város másik közfoglalkoztatójának varrodájában akár ennek feléért is megvarrták volna a zubbonyt és a nadrágot. Bakancsot is vásároltak (darabját 7500 forintért) ez teljesen reális ár.

Védőitalra egy hónapra a 10 emberre 35 ezer forintot számoltak fel. Egy kétliteres ásványvizet már 100 forintért be lehet szerezni, 20 munkanapra számolva 10 emberre ez húszezer forint. (A különbséget szorozzuk meg hattal.) Mind a tíz darab gereblyére és annak pótlására (húsz darab, összesen 78 ezer forint) meg valójában viszont nem is lett volna szükség, ha tudja a HÁROFIT, hogy gereblyéznie nem kell a patakparton. Az sem világos, hogy miért volt szükség mindenből tíz darabra, hiszen munkát be lehet tíz ember között úgy osztani, hogy van, aki a két fűnyírót kezeli (darabja 220 ezer forint), van, aki a szemetet szedi, más meg lombot gyűjti. (Lombseprűt is tízet vettek, közel háromezer forintért darabját.)

Ezzel kapcsolatban a szociális bizottság elnökét megkerestük, azt választ kaptuk, hogy az egyesületnek a közpénz felhasználásáról el kell számolnia. Az elszámoláskor kiderül, lehetett-e volna optimálisabban felhasználni a támogatást, azt is figyelembe véve azért, hogy az eszközöket más munkákon a későbbiekben is tudja használni az egyesület.

Hangsúlyozta, hogy a bizottságnak azt a szempontot kell előtérbe helyeznie, hogy aktuálisan milyen munkát lehet adni az embereknek, hogy minél tudjanak segély helyett munkához, és segélynél magasabb jövedelemhez tudjanak jutni. Ezért is született a bizottságban egyhangú döntés a HÁROFIT kérésének támogatására – mondta Szakály Gábor.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ma nagyon nehéz nemet mondani akkor, ha halmozottan hátrányos helyzetű, ráadásul cigány emberek foglalkoztatásáról van szó. Politikailag is kényes ügy. (A HÁROFIT egyébként nem csak cigány embereket foglalkoztat.)

A summa

Az önkormányzat 2,3 millió forintos támogatásához hozzá kell adni a foglalkoztatáshoz nyújtott állami támogatást (bér és járulék 95 százaléka), ez fejenként, havonta 80 ezer emberenként, 4,8 millió forint. Összesen tehát 7,1 millió forintba került a patakpart kaszálása.

Négyzetméterenként piaci áron (szombathelyi adat) 6-16 forint között végeznek gépi kaszálást, a kézi kaszálás (internetes ajánlatok alapján) maximum 40 forint négyzetméterenként. A HÁROFIT által végzett munka esetében – igaz, ebben volt bokrozás és szemétszedés is – 70 forintra jön ki a terület rendezésének ára négyzetméterenként.

Természetesen, ha van a HÁROFIT-nak elegendő eszköze, akkor ezt a munkát olcsóbban be tudta volna vállalni. Most önkormányzati forrásból finanszírozták a HÁROFIT beruházását, annak ellenére, hogy pályázaton is lehet erre a célra pénzt kérni. Ehhez persze nem ad hoc, az épp adódó lehetőségeket megragadó gyakorlatra lenne szükség.

Állatorvosi ló

A sarlózó asszony nyomán indultunk el a patakparton, és egy állatorvosi lóval találkoztunk. Kétségtelen, hogy mindenkit a jó szándék vezérelt az ügyben, de nem biztos, hogy szerencsés, ha egy olyan szervezet vállal közfeladatot, amelynél hiányos az infrastruktúra, nincsenek meg az eszközök, és a halmozottan hátrányos helyzetűek foglalkoztatásából adódó problémák kezelésére képzett szakember. (Ha Szombathelyen előállhat ilyen helyzet az egyik foglalkoztatónál, mi lehet egy kistelepülésen? És ha nem egy civil szervezet kér a várostól pénzt kapára-kaszára, hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására, hanem egy vállalkozás, vajon megkapja-e?)

Helyben járunk

Az Út a munkához program egyik célkitűzése, hogy a tartósan munkanélkülieket visszasegítse a munka világába. A helyzet azonban az, hogy most csak addig tud dolgozni egy piacképes ismeretek, szaktudás híján lévő ember, amíg a munkáját az állam, önkormányzat finanszírozza. Utána visszakerül a korábbi segélyezetti státuszba. (Természetesen nagyon fontos, még így is, hogy minél több ember dolgozhasson, ráadásul az önkormányzat a szociális támogatások egy részét akár meg is takaríthatja, amíg munkabért kap az ügyfél.) Ha azonban a munkaerőpiacon nehezen boldoguló emberek foglalkoztatását pusztán egyfajta segélykiváltó eszközként fogjuk fel, akármennyire is sok pénzt költünk rá, annak nem lesz tartós az eredménye, az út nem vezet sehová, helyben járunk.

Szembe kell nézni azzal, hogy nincs az elsődleges munkaerőpiacnak tömeges igénye képzetlen, vagy nem piacképes tudással rendelkező emberekre. Ezt a munkaerőt leginkább egy állami, önkormányzati belső piac tudná tartósan munkával ellátni. Ha egy kifejezetten erre speciálizálódott munkáltató látná el az önkormányzat (vagy akár a piac) egyébként kétségtelenül létező igényeinek megfelelően a feladatot, lehetséges, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatása kevesebbe kerülne, a munkavállalók számára nagyobb biztonságot nyújtana, és az egyébként nélkülözhetetlen tevékenységnek is nagyobb rangot, presztízst adna.

Ez egy lépés lehetne a szociális gazdaság felé, amelynek a létjogosultságát - legalább is Szombathelyen - egyelőre komoly viták övezik.