Működő római konyhát adtak át Szombathelyen

2014.08.15. 21:53

Az autentikus építmény kétmillió forintba került.

Augusztus 15-én, locsogó esőben, a szombathelyi Történeti Témaparkban avatták fel azt a régészetileg is hiteles római konyhát, amely több mint két hónapig épült a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú közalapítvány, a Savaria Légió Egyesület és számos önkéntes szorgos kezeinek köszönhetően.

Az ünnepélyes átadón a sajtó mellett a konyha megépítését segítők is részt vettek, akiknek oklevéllel és emlékborral köszönték meg tevékenységüket.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen

Puskás Tivadar polgármester szerint az ókori rómaiak konyhái nem sokban különböztek a maiaktól. Bár azóta az ételek és az eszközök változtak, de akkor is és most is alapfelszerelésnek számít a kemence, a mosogató és az ételmelegítő, melyek a most átadott alkotásban is megtalálhatóak. A polgármester reméli, hogy a karneválon már szép lesz az idő, hogy az itt készült  ételeket (pl.: langallót) mindenki élvezhesse.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen

Szommer Ildikó karneváligazgató elmondta, már régóta célja a karneválnak az interaktivitásra való törekvés, melyet a római konyha is hűen tükröz. A résztvevőket az interneten való böngészésre buzdította, ahol számos hagyományos római recept olvasható.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen

Ezután Mérei Tamás kuratóriumi elnök vette át a szót, aki a karnevál céljai közt nevezte meg az autentikus ismeretterjesztést is. Köszönetet mondott továbbá Babos Bálintnak, a római konyha ötletgazdájának és a többi segítőnek, akik a 4x5 méteres, kétmillió Forintba kerülő építmény elkészítésén 75 napig dolgoztak.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen

A rendezvényen részt vett Borhy László akadémikus, régészprofesszor is, aki komoly szakmai segítséget nyújtott a munkálatok során. A régészprofesszor biztosított mindenkit a konyha kinézetének és működésének hitelességéről, majd a szakmai információkon túl két antik recepttel is megajándékozta az egybegyűlteket.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen

Végül a karnevál „superman”-jeként is emlegetett Babos Bálint is felszólalt. Elmondása szerint a konyhán a mai napig dolgoztak, hiszen az eső sokszor hátráltatta a munkát. De megérte a sok fáradozás, hiszen az építmény minden elvárásnak megfelelt.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen

Az oklevelek és borok átadása után Puskás Tivadar, Szommer Ildikó és Mérei Tamás átvágták a konyhát lezáró trikolor szalagot, átadva ezzel hivatalosan is a nagyközönségnek.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen

Római tippek:

Római hal: Egy halat (lehetőleg tonhalat) töltsünk meg majorannával és sóval, majd göngyöljük bele egy babérlevélbe, így süssük ki.

Működő romai konyhát adtak át Szombathelyen
Római bor: 5 liter száraz fehér borhoz adjunk sok borsot, másfél kiló akácmézet, 3-4 marék babérlevelet valamint datolyát, forraljuk fel háromszor, és hagyjuk állni egy napig. A sűrítmény higítva, borhoz adagolva fogyasztható.

 

.