Karneváli összegzés - 130 ezren látogattak ki a rendezvényekre

2014.10.08. 10:26

A szokásoknak megfelelően idén is szponzori találkozón köszönték meg  a Savaria Karnevál szervezői a támogatóknak az együttműködést.

Szommer Ildikó a karneváliroda vezetője a számokkal, adatokkal illusztrálta az idei rendezvényt.

Savaria Karnevál 2014 szponzori találkozó

Mintegy 130 ezer ember látogatott ki az eseményekre, melynek 41 százaléka turista volt. A látogatók 12 százaléka először vett részt.

Nők többen járnak, őket inkább a vásárok és a kulturális programok érdeklik, a férfiakat jobbára a szórakozás vonzza.

Átlagosan 4100 forintot költ egy látogató a Savaria Karneválon

Savaria Karnevál 2014 szponzori találkozó

A felmérések szerint a látogatók általában elégedettek a programokkal, negatívumként főleg a kevés parkolóhelyet és a szállások hiányát hozzák fel. Átlagosan 5 pontból  4,6-ra értékeltek a megkérdezettek.

Puskás Tivadar Szombathely polgármestere hozzátette, a karnevál  összehozza a családokat is, ő például végre az össze unokájával egyszerre tudott egy időben találkozni, amelyre ritkán van példa.

Savaria Karnevál 2014 szponzori találkozó

Mérei Tamás a kuratórium elnöke elmondta még, hogy idén 120 önkéntes dolgozott a rendezvény közvetlen költségvetés mintegy 120 millió forint volt, a legnagyobb hozzájárulást idén is Szombathely városa adta, az ezen felüli mintegy 24 milliós támogatást 12 cég adta össze.

A Savaria Karnevál szervezéséért egyébként a Fesztiválszövetség 2013-ban Szommer Ildikót választotta az év fesztiválszervezőjének.

Savaria Karnevál 2014 szponzori találkozó

Savaria Karnevál 2014 szponzori találkozó

Savaria Karnevál 2014 szponzori találkozó

Savaria Karnevál 2014 szponzori találkozó

 

.