Jótékonykodás, pótszékek, filmzenék: Hétvégén Hollywood Classics a szimfonikusokkal

2013.10.09. 14:52

Hihetetlenül nagy az érdeklődés.

Az ötödik Hollywood Classics újra reflektorfénybe állítja a komolyzenét. A Savaria Szimfonikus Zenekar idén jótékonykodással bővítette a palettáját. Szerda reggel sajtótájékoztatót tartottak.

Az eddigi kettő helyett idén már három előadással, pótszékekkel zajlik a hétvégén a Hollywood Classics a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Holliwood Classics


"Hogy mi lesz jövőre, nem tudom. Négy előadás lesz  vagy a szűkösnek bizonyuló Bartók Terem helyett a Művelődési és Sportházba költözik a rendezvény" - ecsetelte Mérei Tamás, a szimfonikusok igazgatója

Minden kétséget kizáróan hihetetlen sebességgel robog előre a helyi komolyzenei élet. A napokban a King’s Singers töltötte meg a Székesegyházat, mellette a gyerekeknek szóló Zenemanók műsorára is óriási az érdeklődés.

Holliwood Classics


Múlt héten közben Pécsett vendégszerepelt a Hollywood Classics. Pécs olyan város, ahol a Pannon Filharmonikusoknak bebetonozott helye van. Az ottani közönség szeretetét a szombathelyiek is megnyerték. Újvári Tímea is ekkor debütált velük. Az énekesnő a szerda délelőtti sajtótájékoztatón mérföldkőnek nevezte a fellépését. Cserháti Zsuzsa: Boldogság gyere haza című dalát énekelte, ami Timi egyik kedvence.

A műsor új profillal bővül idén: a jótékonykodással. Az Aranyhíd Nevelés- Oktatási és Integrációs Központtal a közelmúltban előszeretettel foglalkozott a sajtó, leginkább a tarthatatlan körülményeik miatt.

Holliwood Classics


A nehéz helyzet sok mindenből adódik - közölte Sipos Judit, az intézmény vezetője. A probléma egyebek közt abból indult, hogy kikerültek az önkormányzat kezeléséből és az új köznevelési törvény bevezetése sem könnyítette a helyzetüket. A gondok megoldódni látszanak - a szombathelyi önkormányzat segítséget nyújt -, anyagilag viszont még mindig nagy szükségük van a támogatásra.


Hétvégén a Bartók Terem előtérben elhelyeznek egy falat, ami előtt Daniel Craig, mint Shrek szerepel majd (a Shrekben nagy sikerül Hallelujah című dalt Takács Nikolas fogja előadni). Fotózással gyűjtenek adományt. Aki szeretné, arról készül majd egy felvétel Shrek-szerű James Bondról, ezzel járulhat hozzá Aranyhíd Nevelés- Oktatási és Integrációs Központ megsegítéséhez. A fotót 1500 Forintért lehet megvásárolni.

Hollywood Classics”
Bérleten kívüli hangverseny
Bartók Terem - Szombathely

Savaria Szimfonikus Zenekar

Sztárvendég: Takács Nikolas
Az est házigazdái: Bálint Antónia és Harsányi Levente
Közreműködik: Ujvári Tímea
Vezényel: Pejtsik Péter

Ízelítő a kínálatból:

  • Az utolsó mohikán
  • Összeesküvés elmélet
  • Grease
  • Pearl Harbor
  • Da Vinci kód
  • Psycho
  • Rettenthetetlen
  • Skyfall
  • Egy asszony illata
  • Valami Amerika
  • Csak szex és más semmi
További részletek
.