Vizsgálják a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar gazdálkodását

2015.01.15. 11:53

Nem befolyásolja a zenekar párizsi útját.

Azonnali vizsgálatot rendelt el Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az önkormányzat fenntartásában működő Savaria Szimfonikus Zenekar gazdálkodásával kapcsolatban, a tudomására jutott információk alapján - közölte az MTI-vel csütörtökön Angyal László, a városháza kommunikációs vezetője.

A közlemény szövege szerint a polgármester az aljegyzőt kérte fel arra, hogy az önkormányzat belső ellenőrzési irodájával közösen folytassa le a vizsgálatot

Hozzáfűzték: a vizsgálat lezárultáig Mérei Tamás, a zenekar igazgatója és a zenekar gazdasági igazgatója szabadságon tartózkodik.

Mérei Tamás az MTI érdeklődésére közölte: a vizsgálat lezárultáig - várhatóan február 15-ig - nem kíván nyilatkozni.

Hozzátette: a zenekarnak a napokban bejelentett programját, köztük a párizsi vendégszereplést a vizsgálat ténye nem befolyásolja. Elmondta, mivel szabadságon van, magánemberként kíséri el az útra együttesét.

Puskás Tivadar és Mérei Tamás kedden közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekar január utolsó napjaiban és február első hetében nyolc alkalommal kíséri majd a milanói Scala balett társulatát Adolphe Adam Giselle című romantikus darabjának előadásain a párizsi kongresszusi palotában.

A nemzeti besorolással rendelkező Savaria Szimfonikus Zenekar, élén Mérei Tamással, tevékeny részt vállalt az Iseumi Szabadtéri Játékok operaelőadásainak megszervezésében és lebonyolításában. Sajtóértesülések szerint a vizsgálat inkább ezzel, és nem a zenekar napi gazdálkodásával állhat kapcsolatban.

.