Sitkei Rockfesztivál: háttérinfók, program (2013. augusztus 31.)

2013.08.13. 18:38

A Tankcsapda lesz a húzónév.

Ismét felcsendül a zene a felújított sitkei kápolna tövében, ahol augusztus utolsó hétvégéjén tartanak koncerteket.

    A Sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület augusztus utolsó hétvégéjén ünnepeli megalakulásának 25. évfordulóját. A rendezvénysorozat keretében augusztus 31-én délután amatőr zenekarok lépnek színpadra fel, majd az esti órákban nagykoncerteket láthat és hallhat a közönség - közölte Kovács Ferenc, a Sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület elnöke keddi sajtótájékoztatóján.

    A Vas megyei közgyűlés elnöke a sitkei fesztivált a Nyugat-Dunántúl egyik legsikeresebb programjának nevezte. A mostani rendezvényen fellép mások mellett Balázs Fecó, a Kárpátia, a Lord, Tankcsapda, a koncertek sorát a Hooligans programja zárja késő éjszaka.

    Az egyesület három alkalommal újította fel a kápolnát, idén viszont egy komolyabb összegről szóló támogatást nyertek el, így a hegyoldalban felépült imahely támfalait is újjá tudják építeni.

    Az épület a nyolcvanas évek elején elenyészett állapotban volt, az ajtók, ablakok eltűntek. A falu lakóinak összefogásával sikerült rekonstruálni a romantikus stílusban épült kápolnát és kiépíteni a csatornarendszert is, amely biztosítja a stabil épületszerkezetet, megakadályozza a falak átnedvesedését.

A 2013-as sitkei fesztivál programja:

14,00 Galeri
15,00 Dead But Happy
16,00 Karak
17.00 Zorall
18,30 Kárpátia
20,00 Lord
21,30 Tankcsapda
23,00 Hooligans

Jegyárak: napijegy 3000 forint, gyermek (6-14 éves korig) 1000 forint

.