Vezetés közben elaludt egy férfi Sopronnál - vagy leagalábbis azt mondta (fotóval)

2014.10.03. 00:03

A Soproni Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. október 1-jén 21 óra 55 perckor Sopron külterületén egy közúti közlekedési balesethez vonultak - írja a Police.hu.

A baleset helyszínelők megállapították, hogy egy 29 éves fiatalember Lancia típusú személygépkocsijával haladt Sopronkőhida felől Sopron irányába, majd az úttestről a vízelvezető árokba lehaladt, ahol egy földút beton hídpillérének ütközött.

Elaludt vezetés közben

A gépjármű jobb első kereke kiszakadt és tetejére borult. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A rendőröknek a sofőr elmondta, hogy elaludt vezetés közben és emiatt vesztette el uralmát a kocsija felett.

A gépkocsivezetővel szemben ittasság gyanúja merült fel, ezért őt a járőrök mintavételre előállították.

Az egyenruhások a 29 éves budapesti lakos vezetői engedélyét valamint a gépkocsi forgalmi engedélyét is átvették és ellene büntetőeljárást kezdeményeztek.

.