Emlékezés az „Elfeledett soproniak”-ra

2014.05.30. 20:43

Kiállítással emlékeznek a városból elhurcolt zsidó emberekre.

„Elfeledett soproniak” című kiállítással emlékeztek a városból elhurcolt zsidó emberekre a Holokauszt 70. évfordulóján.

A megnyitón többen részt vettek a tragikus események túlélői és azok családtagjai közül. Professzor Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója szerint fáj az emlékezés, de a béke és az összefogás érdekében emlékeznünk kell.

Elsősorban az idősebb korosztály képviseltette magát az „Elfeledett soproniak” című kiállítás megnyitóján, amelyet rendhagyó módon a szabadban, hegedűszó kísérete mellett tartottak meg a Hűség városában. A megnyitó alaphangulatát Pataki András előadóművész adta meg Radnóti Miklós Himnusz a békéről című versével, melynek szellemisége mindvégig átitatta a rendezvényen felszólalók mondanivalóját.

A kiállítás a Soproni Zsidó Hitközség valamint a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör munkája által valósult meg, így Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntője után beszédet mondott többek között Sándor Péter, a soproni zsidó hitközség vezetője, Heisler András, a Mazsihisz elnöke, valamint Professzor Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója.

A rövid, ám annál megrendítőbb szónoklatokat az összegyűlt sokaság néma áhítattal és feszült figyelemmel hallgatta végig. Valamennyi megszólalásnak egy célja volt: felhívni a figyelmet egy sötéttel színezett, kegyetlen múltra, s egy reménnyel kecsegtető, békésebb jövőre. A Holokauszt Emlékközpont igazgatója úgy véli, a kiállítás megnyitásának napja a remény napja is egyben, ugyanis lehetőséget ad az embereknek a gyűlölet kigyomlálására, az összefogásra és a béke kinyilatkoztatására.

A tárlat rendezője, Tárkányi Miklós építész nyitotta meg és adta át végül a kiállítást az érdeklődőknek. A zsinagógában fényképek, régi dokumentumok tekinthetők meg, míg a szabad levegőn soproni mártírok arcképei tekintenek le a látogatókra. A zsinagóga nem csak helyieknek, hanem távolabbról érkezőknek is érdekes, tanulságos lehet, s adhat leckét a szomorú, ugyanakkor szeretetteljes emlékezésből.

A kiállítás október harmadikáig díjtalanul látogatható Sopronban, az Új utcai zsinagógában.

.