Sok ötlet, kevés ember a soproni innoLignum faipari kiállításon (képsorozattal)

2014.09.15. 11:51

Óriásgépek, versenyek és bemutatók is voltak.

Szeptember 10. és 13. között hatodik alkalommal rendezték meg Sopronban az innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozatot. A négynapos eseménynek az MKB Aréna csarnoka adott otthont, kiegészülve a futballpálya végével és jó néhány sátorral.

InnoLignum kiállítás Sopronban

Szükség is volt a nagy helyre, hiszen a bemutatóstandok és a kisebb megvásárolható gépek, tárgyak mellett idén valódi gépóriásokat is láthattak a kiérkezők. A monstrumokat nem csak nézni lehetett, de fel is lehetett rájuk mászni, vagy egyeseket megtekinthettünk működés közben is.

InnoLignum kiállítás Sopronban

Volt még fűrészelő verseny, csocsó, véradás, büfé; csak a látogatók hiányoztak. Bár a tudósító a nyitónapon távol maradt, hétvégén csak lézengő emberekkel és összepakoló standokkal találkozott. Talán bölcsebb lett volna a rendezvényt teljes hosszában hétvégére időzíteni.

Galéria

.