A soproni Csárdáskirálynőben szerepel Mikó István

2014.05.22. 14:31

Sopronban lép színpadra Mikó István; a Jászai-díjas színész Kálmán Imre operettjében, a Csárdáskirálynőben fog szerepelni a következő évadban - hangzott el a Soproni Petőfi Színház médianapján csütörtökön.

    „A Soproni Petőfi Színházban lassan véget ér az idei évad, jó darabokat mutattunk be, a bérleteladások száma is ötven százalékkal emelkedett” – összegezte az eredményeket Pataki András, a teátrum igazgatója.


    A direktor kiemelte: a következő idényben szeretnék elérni a bérleteseknél a tízezres számot, amihez szerinte a nagyszínpadi előadások közül a Csárdáskirálynő is hozzájárulhat, a Kálmán-operettben ugyanis többek között Mikó Istvánt láthatja a soproni közönség.


    „Ha hívnak, jövök” – mondta visszatéréséről a Jászai Mari-díjas színész, aki felidézte, hogy a Csárdáskirálynő az első operettszerepe, illetve az első zenés szerepe volt. Megjegyezte: a darabot Halasi Imre, korábbi iskolatársa, barátja rendezi.


    Az előadást a most még felújítás alatt álló Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban mutatják be. „Nagyon boldog vagyok, hiszen ez egy világszínvonalú hely” – fogalmazott Mikó István, aki soproni színház egyik alapítója is volt.    


    A Soproni Petőfi Színházban a hétvégén tartják a svéd drámaíró, August Strindberg Julie kisasszony című művéből készült előadás premierjét. „Nagyon sok rétegű és izgalmas a mű, amely például az alá- és fölérendelt emberi viszonyokról, férfi és nő csatáiról szól" - mondta el az MTI-nek az előadással most debütáló rendező, Kincses Kata.


    A készülő színdarabban Jeant, a lakájt Papp Attila, a szakácsnőt a soproni Szupper Fanni alakítja, míg Julie kisasszonyt Szlúka Brigitta játssza.


    A bemutató május 24-én lesz a színház kamaratermében.

.