A Budapestet népszerűsítő ugróköteles lány Szombathelyre látogatott

2015.01.26. 21:56

Bánhegyi Adriennek hívják.

Bánhegyi Adriennek hívják, élménybeszámolót tartott az egyetemen. Nézze meg videókon, mit tud.

Adrienn hazajött a városba, hiszen itt, a Szombathelyi Kötélugró Klubban szerette meg az ugrókötelet, majd évekkel később az egyetemen szerzett diplomát.

A Budapestet népszerűsítő ugróköteles lány Szombathelyre látogatott

A meghívás apropója meglehetősen prózai volt. Az érettségi előtt álló diákok csak akkor tehetnek vizsgát, ha ötven órát önkéntes munkával töltenek el. Az önkénteseket és az őket fogadó intézményeket, szervezeteket összehozó Vasi Diák Közösségi Szolgálat és a Sporttudományi Intézet keretein belül működő Közép-Kelet Európai Rekreációs Társaság (KERT) Szombathelyi Csoportja a jövőben együttműködik, aminek révén a KERT programjai során is teljesíthető lesz a közösségi munka. Így a nagyrészt középiskolásokból álló közönség hétfőn délután láthatta, milyen jó dolgoknak is lehet részese az, aki a rekreációs társaságnál ténykedik – például találkozhat egy világ- és Európa-bajnok kötélugróval.

Az emlékezetes videó 2013-ból

Adrienn testvéréről, Katáról, a világhírű Cirque du Soleil társulati tagjával lapunk egy és negyed éve közölt interjút. Ebben így beszél a kezdetekről:

Édesapám volt az, aki egy filmben felfigyelt olyan amerikai lányokra, akik éppen ugrálóköteleztek. Testnevelő tanár és úgy vélte, hogy az iskolájában ez jó kiegészítő sport lehetne. Majd idővel fölfedezte, hogy léteznek már európai és nemzetközi szövetségek is. Vele és a testvéremmel együtt aztán elmentünk egy versenyre, először csak nézőként. Gyerekként rögtön elvarázsolt. Én hét, testvérem, Adri hat éves volt ekkor.

Az egyetemen Nagyváradi Katalin, a SEK egészségfejlesztési tanszék főiskolai tanársegédje beszélgetett Adriennel.

A Budapestet népszerűsítő ugróköteles lány Szombathelyre látogatott

Szó esett például arról, hogy a Cirque du Soleil-be kerülés előtt (amely a beszélgetőpartner szerint a "legnagyobb dobás") egész napos felvételin kellett átesniük testvérével együtt, amiben sok minden egyében kívül meg kellett mutatniuk, mennyire jártasak a tánckoreográfiában és a színészetben. Végül a sok jelentkező közül ők is a legjobb 15-be kerültek.

A Budapestet népszerűsítő ugróköteles lány Szombathelyre látogatott

Adrienn nem tag lett, mint Kata, hanem helyettesítő egy másik társulatnál, emellett promóciós feladatokat lát el.

A Budapestet népszerűsítő ugróköteles lány Szombathelyre látogatott

Nem nagy túlzás azt mondani, hogy szinte minden nap a világ másik pontján van és dolgozik valamit. Beszél angolul, németül, franciául és csehül. Utóbbi úgy jött, hogy Prágában is élt.

A Budapestet népszerűsítő ugróköteles lány Szombathelyre látogatott

Attól kezdve, hogy angol-testnevelés szakosként végzett az intézményben, dolgozott már például nyelviskolában (rögtön frissdiplomásként, két hónapig), sportanimátorként, rendezvényeken, televízióban lép fel, de labdarúgóknak, a Borussia Dortmund játékosainak is tanít ugrókötelezést, mert ez a sport remekül fejleszti a koordinációs képességeket.

A Budapestet népszerűsítő ugróköteles lány Szombathelyre látogatott

Adrienn a beszélgetés után röpke bemutatót is tartott, amelyet fotókon nem lehet visszaadni, így olvasóink figyelmébe ajánljuk azokat a videókat, amelyeket a sportoló honlapján lehet megtekinteni. Megéri végignézni őket, és nem csak azokat, amelyeket Szombathelyen forgattak.

.