Úszó ob - Megvan a vb-csapat összetétele

alonmedia.hu

2019.03.30. 23:18

A vb-csapat jelenlegi összetétele.

A debreceni országos bajnokság szombati zárónapjának döntői előtt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége egyhangúlag elfogadta a Sós Csaba szövetségi kapitány által előterjesztett vb-csapat összetételét. 

A szakvezető az ob első három napján szerepelt finálék, illetve a válogatási időszakban mostanáig elért időeredmények alapján jelölte ki az egyes számokban vb-indulási jogot szerzett versenyzőket. A kapitány - a MÚSZ közleménye szerint - jelezte: aki a válogatási elvek alapján elnyerte a csapattagságot egy adott versenyszámban, az védettséget élvez, s csak olyan számokban lehet pályázni csapattagságra, ahol nincs még két induló. Amelyikben két versenyző szerepel, ott már nincs lehetőség a csapattagság kivívására, kivéve, ha valaki úgy dönt, hogy végül nem indul az adott számban. 

A világbajnoki csapat még nem teljes. Ahol egy hely kelt el vagy egy sem, ott a kvalifikációs időszak végéig, vagyis július 3-ig még ki lehet vívni a kvangdzsui részvételt. 50 méteres számokban csak A szintet vesz figyelembe a kapitány. A vb-csapat jelenlegi összetétele (zárójelben azok neve, akiknek megvan az A szintjük, de az adott számban egyelőre nem számítanak indulónak):

 

A vb-csapat jelenlegi összetétele (zárójelben azok neve, akiknek megvan az A szintjük, de az adott számban egyelőre nem számítanak indulónak): 
férfiak:

50 m gyors: Lobanovszkij Maxim, Németh Nándor
 100 m gyors: Németh Nándor
 200 m gyors: Kozma Dominik, Milák Kristóf
 400 m gyors: Milák Kristóf
 800 m gyors: Kalmár Ákos (B szint)
1500 m gyors: Kalmár Ákos, Gyurta Gergely
  50 m hát: Bohus Richárd, Balog Gábor (Szentes Bence)
 100 m hát: Bohus Richárd
 200 m hát: Telegdy Ádám
  50 m mell: mindkét hely kiadó
 100 m mell: Horváth Dávid (B szint)
 200 m mell: Horváth Dávid
  50 m pillangó: Cseh László
 100 m pillangó: Milák Kristóf, Cseh László
 200 m pillangó: Milák Kristóf, Kenderesi Tamás (Biczó Bence, Cseh László)
 200 m vegyes: Cseh László, Bernek Péter (Verrasztó Dávid)
 400 m vegyes: Verrasztó Dávid, Bernek Péter (Gyurta Gergely, Holló Balázs)

    Mindhárom váltót tervezi indítani a kapitány.

    nők:
   50 m gyors: mindkét hely kiadó
 100 m gyors: mindkét hely kiadó
 200 m gyors: Késely Ajna, Hosszú Katinka
 400 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka (Hosszú Katinka)
 800 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka (Hosszú Katinka)
1500 m gyors: Késely Ajna, Kapás Boglárka
  50 m hát: mindkét hely kiadó
 100 m hát: Hosszú Katinka, Burián Katalin
 200 m hát: Hosszú Katinka, Burián Katalin (Ilyés Laura)
  50 m mell: Sztankovics Anna
 100 m mell: Sztankovics Anna (B szint)
 200 m mell: Békési Eszter 
  50 m pillangó: mindkét hely kiadó
 100 m pillangó: Szilágyi Liliána (B szint)
 200 m pillangó: Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna)
 200 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna (Sebestyén Dalma)
 400 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna (Kapás Boglárka, Késely Ajna)

A 4x200-as női gyorsváltót és a 4x100 méteres vegyesváltót, s mindkét vegyes vegyesváltót tervezi indítani a kapitány.

A szombati ülésen - a MÚSZ tájékoztatása szerint - Wladár Sándor elnök külön kitért Verrasztó Dávidék meghiúsult magaslati edzőtáborozására. A szövetségi adminisztrációtól kapott tájékoztatás szerint Molnár Ákos edző tavaly ősszel jelezte a szándékukat azzal, hogy maga is úgy tudja, Sierra Nevadában valószínűleg nincs hely az általuk elképzelt időpontban. Mivel első körben nem volt, ezért a franciaországi Font Romeu-ben igyekezték a tábort lekötni, ami az első pozitív visszajelzés után végül meghiúsult, mivel a helyiek az időközben bejelentkezett francia válogatottat részesítették előnyben.

Ezután a MÚSZ ismét tett egy próbát Sierra Nevadában, ahol végül az edzőtábor teljes, háromhetes időszakára sikerült pályát szerezni a medencében, ugyanakkor nyolc napra a tábor hotelje helyett a környéken kellett szállást találni, ami megtörtént, ilyen feltételek mellett azonban Molnár Ákos visszamondta a téli edzőtáborozást. Ugyanakkor Verrasztó Dávidék májusi, Sierra Nevada-i edzőtábora garantált, a helyiek véglegesen visszaigazoltak minden foglalást.
    

Az elnökségi ülésen Verrasztó Zoltán - Dávid és Evelyn édesapja - jelezte, nem tartja elfogadhatónak, hogy egy eredményes versenyzőt más, gyengébb magyar úszók kiszoríthatnak a preferált edzőtáborból, függetlenül attól, hogy a szervezés a MÚSZ bevonásával vagy anélkül történt. Az elnökség támogatta Wladár Sándor azon javaslatát, hogy a jövőben nem fordulhat elő, hogy bármilyen, központi pénzből megvalósuló edzőtábort a MÚSZ-t megkerülve szervezhessen meg egy egyesület - így minden esetben a versenyzők eredményessége dönt arról, ki élvez prioritást az időpontok és helyszínek lefoglalásánál.

.