Labdarúgó NB I - A 4. forduló programja

2019.08.23. 22:05

Négy csapat százszázalékos maradhat - ELŐZETES

Mind a négy százszázalékos csapat megőrizheti hibátlan mérlegét a labdarúgó OTP Bank Ligában, ugyanis a hétvégi, negyedik fordulóban nem egymással találkoznak.

Az viszont a kvartett valamennyi tagjának nehézséget okozhat, hogy idegenben kellene begyűjteni az újabb három pontot. Az első három kör eredményeit és mutatott játékát figyelembe véve a Debrecennek lesz a legkönnyebb dolga, mivel a pont nélkül álló Budapest Honvéd vendégeként lép pályára, riválisa pedig az előző két meccsén helyenként kilátástalanul futballozott.

A listavezető MOL Fehérvár Pakson, a Mezőkövesd a Diósgyőr otthonában, míg a címvédő Ferencváros a Puskás Akadémia stadionjában próbálja megőrizni százszázalékos mérlegét. A piros-kékek számára bíztató lehet, hogy 11 találattal kimagaslóan a legtöbb gólt szerezték.

Az idény eddigi meglepetéscsapata, a Mezőkövesd elsősorban annak köszönheti sikereit, hogy rendkívül stabil a védekezése, elöl pedig a középpályás Cseri Tamás klasszis megoldásai és góljai segítették Kuttor Attila csapatát, melynek mostani ellenfele holtversenyben a legtöbb gólt kapta. A zöld-fehérek esetében a legnagyobb kérdés, hogy mennyit vett ki a csapat játékosaiból a csütörtöki Európa-liga selejtező, amelyen gól nélküli döntetlent értek el a litván Suduva vendégeként.

A Fehérvár és a Mezőkövesd három, a Debrecen két, míg a Ferencváros egy találkozó után százszázalékos.

A százszázalékos együttesek száma nem biztos, hogy csökken, de pontnélkülieké mindenképpen, ugyanis a kispestiek mellett a Kaposvár és a Zalaegerszeg ragadt be teljesen a rajtnál, a két újonc ezúttal egymással csap össze.
Az M4 Sport szombaton a Honvéd-Debrecen, vasárnap a Puskás Akadémia-Ferencváros összecsapást tűzi műsorára, a többi találkozó az m4sport.hu-n követhető élőben. A szombati mérkőzésekről a Körkapcsolást a 19.07-es Sportvilágban lehet hallgatni a Kossuth Rádióban, illetve a kezdéstől az m4sport.hu-n.

Az OTP Bank Liga 4. fordulójának programja:
szombat:

Kisvárda Master Good-Újpest FC 18.00 
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 18.00 
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00 
Kaposvári Rákóczi FC-ZTE FC 18.00 
Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.00

vasárnap:
Puskás Akadémia FC-Ferencváros 18.00

A tabella:
 1. MOL Fehérvár FC              3  3   -   -     11-3   9 pont
 2. Mezőkövesd Zsóry FC          3  3   -   -      4-1   9
 3. Debreceni VSC                2  2   -   -      7-3   6
 4. Kisvárda Master Good         3  2   -   1      5-5   6
 5. Paksi FC                     3  1   1   1      4-3   4
 6. Újpest FC                    3  1   1   1      4-5   4
 7. Ferencváros                  1  1   -   -      1-0   3
 8. Puskás Akadémia FC           3  1   -   2      3-4   3
 9. Diósgyőri VTK                3  1   -   2      4-8   3
10. ZTE FC                       2  -   -   2      2-4   0
11. Kaposvári Rákóczi FC         3  -   -   3      3-7   0
12. Budapest Honvéd              3  -   -   3      3-8   0

.