Forma-1 - Nem indult jól a 2020-as szezon

Forma-1

MTI

2020.03.28. 23:17

2020-as szezon első nyolc versenyéből hét már halasztásra, illetve egy törlésre került.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője szerint a Forma-1-es csapatok nyitottak arra, hogy a megváltozott körülmények miatt kétnapos versenyhétvégéket rendezzenek és a szezont csak 2021 elején fejezzék be.

Binotto a Sky Sport Italiának adott nyilatkozatában kiemelte, a versenynaptár átalakításával kapcsolatban a csapatok teljes szabadságot adtak a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) és a jogtulajdonos amerikai Liberty Mediának.

"Ez azt jelenti, hogy több változásra számíthatunk. Például a versenyhétvégéket le lehet rövidíteni két napra. Így csak szombaton reggel rendeznének szabadedzéseket, ami a közeli helyszínek esetén megkönnyíti a logisztikát a csapatok számára a költözéshez" - fejtette ki, egyúttal hozzátette, ezáltal egyben sűríteni lehetne a programot.

"Ezen túlmenően a csapatok nyitottak arra a gondolatra, hogy a szezon 2021 első hónapjaiban érjen véget. Ezzel megadnánk a teljes idény megrendezésének lehetőségét, mivel a következő csak márciusban kezdődik" - mondta Binotto.

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as szezon első nyolc versenyéből hét már halasztásra, illetve egy törlésre került, ezért a Forma-1 szereplői folyamatosan keresik azokat a megoldásokat, hogyan és miként tudnának a megváltozott helyzetben minél teljesebb szezont rendezni.

.