Forma-1 Olasz Nagydíj - Itt a vasárnapi futam teljes rajtsorrendje

Forma-1

MTI

2020.09.05. 18:59

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap lesz.

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.

Az összetettben is élen álló 35 éves pilótának ez az idei hatodik, és pályafutása 94. időmérő-elsősége, amelyet az F1 történetének leggyorsabb körével, több mint 264 kilométer/órás átlagsebességgel ért el.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a második kockából, míg a harmadik pozícióból Carlos Sainz, a McLaren spanyol versenyzője vághat neki a futamnak.

A "hazai pályán" versenyző Ferrarik vesszőfutása tovább folytatódott, egyik pilótának sem sikerült bejutnia az első tíz helyezett közé, ez - mint az M4 Sport élő közvetítéséből is kiderült - 1984 óta először fordul elő Monzában a maranellói alakulattal. A négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel - aki az idény végén távozik az olasz istállótól - már az időmérő első szakaszából sem jutott tovább, és csak a 17. helyről rajtol majd, a monacói Charles Leclerc pedig a másik Ferrari volánja mögött a 13. pozíciót szerezte meg az időmérőn.

A várakozásokkal ellentétben Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének nem sikerült közvetlenül a két Mercedes mögött végeznie, és még a mexikói Sergio Pérez (Racing Point) is megelőzte, Verstappen ötödik lett.

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
    3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Lando Norris (brit, McLaren)
    4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
    5. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
    6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)
Esteban Ocon (francia, Renault)
    7. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
    8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)
    9. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
    10. sor:
George Russell (brit, Williams)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

.