Szombaton rendezik meg a FIFA22 első hazai versenyét

MTI

2021.10.07. 22:01

A FIFA22 egyik újdonsága, hogy a választható csapatok között ott lesz a Ferencváros is, de a már korábban benne szereplő magyar válogatottat - benne a népszerű Puskás Ferencet - is választhatják az indulók.

Negyven kiemelkedő magyar e-sport játékos részvételével az MTK Budapest Esport Arénájában rendezik meg szombaton a közel 400 ezer forint összdíjazású 4. K&H e-kupa FIFA22 1v1 meghívásos bajnokságot. Ez a népszerű videojáték legújabb verziójának első nagyszabású hazai versenye.

Horváth Magyary Voljc Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője a keddi sajtótájékoztatón emlékeztetett: a FIFA a sportszimulátor-történelem eddigi legsikeresebb játéka, amely az 1993-ban megjelent első kiadás óta 325 milliós eladással büszkélkedhet. Hozzátette: az eNET felmérése szerint egy év alatt 540 ezerről 640 ezerre nőt a hazai e-sport közösség létszáma, a magyar e-sport piac pedig 20 százalékkal bővült az előző évhez képest és már eléri a 50 milliárd forintot.

"Ahogy nincs sport foci nélkül, úgy e-sport sincs FIFA nélkül. Amikor 2018-ban az e-sport, a sport leginnovatívabb és legdinamikusabban fejlődő ágának felkarolása mellett döntöttünk, azért esett a választásunk a FIFA-ra, mert ez minden idők egyik legikonikusabb videójátéka" - magyarázta Horváth Magyary Voljc Nóra. Hozzátette: a játéknak számtalan rajongója van, "a bajnokoknak pedig elhivatottságra, eltökéltségre és kiváló teljesítményre van szükségük a sikerhez".     

Fényes Mihály rendezvényszervező, egyben projektmenedzser tájékoztatása szerint az előző évhez képest változtattak a verseny lebonyolításán és a legjobb 40 hazai e-sport versenyzőt hívták meg a bajnokságra. A versenyre a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MN3B) 16 csapatából 32 játékos érkezik. A tornán ott lesznek többe között az MTK Budapest, a Puskás vagy a DVSC e-sport szakosztályának a legjobbjai is. Ők további nyolc, a tavalyi évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó e-sportolóval egészülnek ki, és csapnak össze a győzelemért. A küzdelem nyolc ötös csoportban kezdődik, amelyekből a legjobb kettő jut tovább, és innentől kieséses formában folytatódik a bajnokság. Akik továbbjutnak a csoportból, már nem térnek haza üres kézzel, PlayStation-utalványokat kapnak, a legjobb 3 játékos pedig Konzolvilág utalványt nyer.

A FIFA22 egyik újdonsága, hogy a választható csapatok között ott lesz a Ferencváros is, de a már korábban benne szereplő magyar válogatottat - benne a népszerű Puskás Ferencet - is választhatják az indulók.

A versenyzők személyesen mérhetik össze képességüket szombaton 12 órától az MTK Budapest Esport Arénájában, amely az Új Hidegkuti Nándor Stadionban található. Kétszáz fő személyesen is végigizgulhatja az eseményt, ehhez azonban mindenkinek regisztrálnia kell, védettségi igazolvány viszont nem szükséges.

Rácz András, az MTK Budapest FIFA szakágvezetője az október 1-jén kijött FIFA22-ről elárulta, hogy a legújabb verzió legfontosabb újítása az úgynevezett hipermozgás technológia megjelenése.  Ezáltal a játékosok egyéni mozgása gyorsabbá és életszerűbbé vált, ugyanakkor némi hátrány, hogy az összjátékmenet lassult egy kicsit. Hozzáfűzte: az e-sport játékosok bíznak abban, hogy ezen az eltérésen az első szoftverfrissítésnél változtatni fognak a fejlesztők

.