Tenisz, US Open - Alcaraz a bajnok és az új világelső

MTI

2022.09.12. 09:50

Carlos Alcaraz nyerte meg a New Yorkban rendezett amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte a norvég Casper Ruudot, és sikerével egyben ő lesz az új világelső is.

Eredmény:

férfi egyes, döntő:

Carlos Alcaraz (spanyol, 3.)-Casper Ruud (norvég, 5.) 6:4, 2:6, 7:6 (7-1), 6:3
    
Az év utolsó Grand Slam-mérkőzésére a "győztes mindent visz" mottó jegyében került sor. A két döntős ugyanis nemcsak első GS-trófeájáért szállt harcba, hanem azt is tudta, hogy a bajnok leváltja az orosz Danyiil Medvegyevet hétfőn az új ATP-világranglista élén.

Carlos Alcaraz elképesztő idényt fut, az idén berobbant spanyol kiválóság négy tornát nyert meg február óta, emellett még kétszer döntőbe jutott, és a profik 1968-as beengedése - azaz az open éra kezdete - óta ő lett az 1990-ben győztes Pete Sampras után a második tinédzser, aki döntőbe jutott a US Openen. A murciai játékos ellen szólt, hogy öt szettben nyerte meg az előző három mérkőzését New Yorkban, és az open érában még senki sem nyert meg egymás után négy ötszettes meccset. Sikere esetén 19 évesen és 4 hónaposan ő lehetett minden idők legfiatalabb világelsője a világranglista 1973-as bevezetése óta. A jelenlegi rekorder az ausztrál Lleyton Hewitt, aki 20 évesen és 9 hónaposan került a csúcsra.

A 2003-ban Roland Garros-bajnok és US Open-döntős Juan Carlos Ferrero által edzett Alcaraz lett egyben a legfiatalabb Grand Slam-döntős Rafael Nadal 2005-ös párizsi diadala óta.

A 23 éves Ruud már megízlelhette a GS-döntők hangulatát, amikor júniusban sima vereséget szenvedett a 22. GS-címét begyűjtő Nadaltól a Roland Garros végjátékában. Az oslói teniszező három serlegnél tartott 2022-ben.

Ami a két finalista egymás elleni mérlegét illeti, eddigi két tétmérkőzésüket Alcaraz nyerte tavaly Marbellában és idén Miamiban, emellett júniusban egy bemutató tornán is találkoztak az angliai Hurlinghamben, akkor a skandináv teniszező bizonyult jobbnak.

Alcaraz a negyedik, Ruud a hetedik helyről ugorhatott fel a teniszvilág trónjára.

A vasárnapi csata bizonytalan adogatójátékokkal indult, de bréklabda értékesítéséig csak a bátran ütő spanyol jutott el az első fél órában (4:2). Alcaraz lendületben maradt, a szokásos látványos stílusában szórta a nyerőket, majd 48 perc elteltével kiszerválta a nyitószettet.

A folytatásban Alcaraz kitartott taktikája mellett, vagyis - korábbi mérkőzéseivel ellentétben - próbálta rövidre zárni a labdameneteket, vélhetően az előző három ötszettes meccse, valamint Ruud remek állóképessége miatt. A norvég türelmes és pontos játékának meglett a jutalma, ezúttal ő húzott el 4:2-re, és innen már nem engedte vissza egyre fáradtabbnak tűnő riválisát.

A harmadik felvonást némileg váratlanul brékkel kezdte a spanyol, akinek labdája volt a 3:0-hoz is, de Ruud nagyszerű védekezéssel fordított, és ő vezetett 3:2-re. Innentől fej fej mellett haladtak, majd Alcaraz adogatóként két szettlabdát hárított 5:6-nál. A rövidítésben Ruud került hullámvölgybe, alig találta el a pályát, így ismét szetthátrányba került.

A negyedik játszma kiegyenlített és magas színvonalú teniszt hozott, Alcarazt repítette a megnyert előző felvonás, és 3:2-nél elvette riválisa adogatását. Hamarosan 5:2 állt az eredményjelzőn, majd a spanyol egy ásszal lezárta a 3 óra 20 perces finálét.        

A minden idők legfiatalabb világelsőjeként a tenisztörténelembe bevonuló Alcaraz pályafutása 6. trófeája és első GS-serlege mellé 2,6 millió dollárt (1 milliárd forint) kapott.    

Az elmúlt tíz év döntői:

2012: Murray (brit)-Djokovic (szerb) 7:6 (12-10), 7:5, 2:6, 3:6, 6:2  
2013: Nadal (spanyol)-Djokovic 6:2, 3:6, 6:4, 6:1  
2014: Cilic (horvát)-Nisikori (japán) 6:3, 6:3, 6:3
2015: Djokovic-Federer 6:4, 5:7, 6:4, 6:4
2016: Wawrinka (svájci)-Djokovic 6:7 (1-7), 6:4, 7:5, 6:3
2017: Nadal-Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:3, 6:4
2018: Djokovic-Del Potro (argentin)  6:3, 7:6 (7-4), 6:3
2019: Nadal-Medvegyev (orosz) 7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4
2020: Thiem (osztrák)-A. Zverev (német) 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (8-6)
2021: Medvegyev-Djokovic 6:4, 6:4, 6:4
2022: Alcaraz (spanyol)-Ruud (norvég) 6:4, 2:6, 7:6 (7-1), 6:3

.