Jégkorong-vb - Csaknem ezer magyar szurkolót várnak a helyszínre

MTI

2023.04.03. 12:11

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) szakmai alelnöke szerint csaknem ezer magyar szurkoló utazhat ki Finnországba a világbajnokságra.

A 61 éves szakember az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, amikor kiderült, hogy a magyar válogatott Tamperében fog játszani, a jegyekkel kapcsolatban azonnal felkeresték a finn szövetség és a szervezőbizottság vezetőjét, akik kedvezményt biztosítottak a magyar drukkereknek.  

"Olyan árakat határoztak meg a magyar mérkőzések jegyeire, amelyek, azt gondolom, felülmúlják minden várakozásunkat, hiszen húsz euróért meg lehet nézni egy magyar válogatott meccset, akár az amerikaiak, akár a finnek ellen" - mondta Kovács Zoltán. Kiemelte azt is, hogy ilyen nagyszerű lehetőség korábban nem adódott, a kedvező ajánlat pedig a két ország rendkívül jó kapcsolatának köszönhető.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően csaknem ezer magyar drukkert várnak a meccsekre, akik Kovács Zoltán szerint megteremthetik a vb-hez illő hangulatot. A szakmai alelnök emlékeztetett rá, hogy Kanadában film készült a magyar szurkolótáborról, amely a 2009-es világbajnokság csoportszakaszában fáradhatatlanul buzdította a kanadaiaktól 9-0-s vereséget szenvedett magyar csapatot, amely a svájci vb-n 71 év szünet után játszhatott ismét a világelitben.

Kovács Zoltán azt is megemlítette, hogy kétéves szerződést kötöttek a 27-szeres világbajnok kanadaiakkal, akik idén és jövőre is Magyarországra látogatnak egy-egy felkészülési mérkőzésre és edzőtáborozásra.

A válogatott május 9-én az MVM Dome-ban Kanada ellen zárja a felkészülést, majd 13-án már Dánia legjobbjai ellen kezdi a vb-t. Ezt követően az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Svédországgal, a házigazda Finnországgal, Németországgal, végül pedig - az erőviszonyok alapján a bennmaradásért vívandó legfontosabb összecsapáson - Ausztriával mérkőzik. A két csoportból az utolsó helyezett kiesik, a legjobb négy pedig a május 25-i negyeddöntőbe jut. Az elődöntőt 27-én, a döntőt és a bronzmeccset pedig 28-án rendezik.

.