Összesen csaknem 90 ezer kilométert teljesítettek.
A szombaton rendezett Futókörök Napján 25 helyszínen több mint tízezer résztvevő húzott futócipőt, akik összesen csaknem 90 ezer kilométert teljesítettek.
A szervezők beszámolója szerint a rendezvényhez minden helyszínen legalább kétszázan csatlakoztak, noha az időjárás korántsem volt ideális: országszerte záporok nehezítették a futók dolgát. A települések közötti versenyt Budapest XVIII. kerületét és Gyömrőt megelőzve Dabas nyerte 10 897,95 kilométerrel.
"A futók ismét bebizonyították, hogy nincsenek cukorból. Külön öröm, hogy az új QR-kódos időmérési rendszer kiválóan működött, a résztvevők azonnal digitális oklevelet kaptak, így a Futókörök Napja technológiai szempontból is új szintre lépett" - fogalmazott Antal Ferenc, az országos programot koordináló Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) elnöke.
A szervezők a résztvevői visszajelzések alapján már most a jövő évi fejlesztéseken dolgoznak, céljuk pedig egy még több helyszínt megmozgató, még nagyobb országos sportünnep létrehozása.