Sürgősségi centrum épülhet Zalaegerszegen is

2010.03.14. 08:13

Több mint 70 millió forinttal támogatja a Zala Megyei Önkormányzat sürgősségi centrum kialakítását a zalaegerszegi kórházban; a megyegyűlés rendkívüli ülésen döntött a több mint 700 millió forintos beruházás önrészének biztosításáról.

Zala megyében egyetlen egészségügyi intézményben sincs olyan sürgősségi osztály, amely a legmagasabb szintű, gyors, szakszerű, komplex ellátást képes nyújtani a sokszor életveszélyben lévő betegek számára. A Zala Megyei Önkormányzat ezért már 2008-ban pályázatot nyújtott be az európai uniós Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett felhívásra, amelynek során első körben még 910 millió forintos költségvetést terveztek - tájékoztatta a megyei önkormányzat hivatala az MTI-t.

A pályázat elbírálásának mindkét fordulójában csökkentették a pályázat költségvetését, így az igényelhető támogatás összegét is. A benyújtott pályázathoz képest a beruházás költségvetése először 722,7 millió, majd végül 707,7 millió forintra módosult. Az új költségvetéshez szükséges 70,7 millió forint saját forrás biztosításáról döntött a közgyűlés.

A zalaegerszegi sürgősségi centrum 1366 négyzetméteres alapterületen - 463 négyzetméter bővítéssel, valamint 903 négyzetméter átalakításával és felújításával - a jelenlegi baleseti ambulancia helyén épül meg. Belgyógyászati, sebészeti, gyermek- és traumatológiai ellátó helyiségeket és vizsgálókat alakítanak ki az elkülönítésre alkalmas kórterem és sürgősségi laboratórium mellett.

Csaknem 391 millió forintot fordítanak az építésre, 216 millió forintot a gépek és műszerek beszerzésére, 11,5 millió forintot pedig informatikai fejlesztésre. Mintegy negyven nagy értékű eszköz kerül az új osztályra: 70 millió forintért vásárolnak digitális röntgent, 16 millióért pedig diagnosztikai ultrahangkészüléket, de altatógépek és lélegeztetők is szerepelnek a beszerzési listán.

A támogatási szerződés előkészítése már folyik, a megyei önkormányzat tervei szerint az aláírás után, nyáron megkezdődhet az építkezés a Zala Megyei Kórházban.
 

.