Szabadulna a péri reptértől Győr megye

2010.04.20. 09:56

Tulajdonostársaitól külön is eladná a péri reptérben meglévő részesedését a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat - írja keddi számában a Kisalföld.

Mivel a három tulajdonos (azaz a megye, Győr és Pér önkormányzata) által kiírt pályázatra egyetlen érdeklődő sem jelentkezett, a közgyűlés pénteken dönthet arról, hogy eladja a maga 19 százalékát.

A lap érdeklődésére azt közölték: évente körülbelül tízmillió forintot kell a létesítményre fordítaniuk, amit nem engedhetnek meg maguknak akkor, amikor a forráshiány miatt 10-15 százalékkal meg kellett kurtítani az önkormányzati intézményekre fordított összegeket.
 

.