Mikre és hogyan szavazott ön a tavalyi évben?

2014.01.03. 17:42

Ha egyike volt azoknak az ezreknek, akik valamelyik szavazásunkkor leadták a voksukat, akkor talán érdekli a végeredmény is. Ha nem szavazatott, akkor is.  És aztán tényleg békén hagyjuk a tavalyi évet.  

Annyiban pontosítjuk a hangzatos felvezetőt, hogy egyelőre nem végeredményekről van szó, mivel a 14 tavalyi szavazás egyike sincs lezárva egyelőre.
 
Egy-egy szavazáson belül persze a voksok megoszlása is érdekes persze, de legalább annyira beszédes, hogy melyik kérdésre hányan tartották fontosnak a választ.
 
Nem akarunk messzemenő következtetést levonni, csak tényként közöljük, hogy a legkevesebben a legutóbbi színházas kérdésre válaszoltak, mindössze 49-en. (Ennél még a két kommersz horvát sör kapcsán is többen foglaltak állást.
 
Ehhez képest közel kétezer szavazat érkezett eddig a legkínosabb szombathelyi helyszín kapcsán, illetve kb. 800, amikor októberben azt tudakoltunk, mi az, amit a megyeszékhely nem csinál annyira rosszul.
 
Figyelem! A rendszer szigorú. Ön csak akkor tud szavazni, ja korábban még nem tette.  Az eredmények viszont mindenki számára megtekinthetők.
.