Szent György-hegy: Bazaltorgonák és tévelygések

2007.04.14. 11:31

A tervezett tízperces kocsiból-kiugró gyorsvizit helyett négyórás bolyongás kerekedett a Szent György-hegyi bazaltorgonák alatt, felett és mellett. Amit aztán egyáltalán nem bántunk, de legközelebb bakancsot és térképet azért viszünk. Tegyenek önök is így. Szájbergyerek a hegyen.

Mottó:

Most már nézek előre és hátra,
Most már magas hegy a Mátra.
Kicsi vagy még Szájber gyerek,
De majd Te is rájössz, hogy

Van egy kék tó a fák alatt,
Ha beleteszem, lehűti a lábamat.
Szájber gyerek kérjél bocsánatot,
Mert nem mutatom meg a kacsámat ott!

(Kistehén tánczenekar : Szájber gyerek)

A Szent György-hegyi bazaltorgonák ötödikes korom óta izgatják a fantáziámat. Ekkor voltak a földrajzkönyvemben – szigorúan fekete-fehéren -, hogy illusztráljanak valami geológiai jelenséget, nagy valószínűséggel a vulkanikus tevékenységet. Ez kellőképpen misztikusan hangzott az ilyen téren meglehetősen egykedvűnek tűnő Kárpát-medencében.

 Bazaltorgonák


A találkozásra potom három évtizedet kellett várni, ami egyrészt azért meglepő, mert évente többször is elmentem mellettük a 84-esen, másrészt meg konkrétan nem is egyszer tervbe lettek véve, de valahogy mindig közbejött valami: eső, hó, idő- vagy kedvhiány. Hogy aztán akkor jöjjön létre a nagy találkozás, amikor egyáltalán nem volt betervezve. Egy a napsütéses tavaszi délelőtt ugyanis hirtelen felindulásból megkérdeztük a Balaton-parton, merre is vannak az orgonák.

„Menjenek Szigliget felé a 71-esen, majd a tapolcai leágazó előtt balra, ki van írva, nehéz elrontani. Itt van az ország legjobb olaszrizlingje” – kapjuk az információt.

A leágazó meg is van, irány a hegy, a bazaltorgonák is látszanak, teljes az öröm. Kicsit bizonytalankodom, hogy hogyan lehet felhajtani, de aztán Hegymagas községben találok egy kis utat, ami jobbra felfelé visz, egy-két kilométer és néhány csábító pince után már egészen fent vagyunk. Igaz, fentről már közel sem egyértelmű, hogy hogyan is vannak ezek a kőorgonák, mert mintha több helyen is mutatkoznának a hegyen, amiről nem beszélt az ötödikes földrajzkönyv. De egy templom (a Legyel-kápolna, a Balaton-part egyik legszebb műemléke) és egy szépséges présház mellett találunk parkolót, és nagy elánnal becélozzuk a legközelebbi orgonát.

 Bazaltorgonák


Igen ám, de pincék és nyaralók között tekeredő utcák valahogy nem arra kanyarognak. Megkérdezzük hát az egyik szőlősgazdát, hogy „oda hogyan jutunk?” - mutatva a legközelebbi orgonákra. „Oda sehogy – mondja -, de ha követjük a kék-sárga-piros jelzést, utána meg itt-ott lefordulunk, akkor egy másik orgonacsoportot igen. Így hát követjük a jelzést néhány kilométeren keresztül, majd itt-ott lefordulunk, de valahogy nem az igazi, főleg a nőknek nem, csúszós talpú gyengécske topánkáikban.

Az ösvény egyre szűkebb és meredekebb, majd találunk egy feliratot, mely szerint ott halt meg pár évvel ezelőtt egy túravezető. Nem nyugszunk meg tőle teljesen. Közben beér minket egy bakancsos csoport, akik elmondják, ne adjuk fel, az orgonák 10 percre vannak. És ha már itt vagyunk, másszuk meg a csúcsot is, nem könnyű, de megéri. Bakancsban biztos – gondoljuk.

 Bazaltorgonák


Körben valahogy átevickélünk a hegy túloldalára, amit onnét tudunk - mert hát felirat az sehol -, hogy lejtésnek indul az út, meg feltűnik a síkon Tapolca, és a tapolcai Tesco.

Aztán egy kis szilás, lépcsős leereszkedés után végre előtűnnek a bazaltorgonák, pont olyanok, mint amilyenek a földrajzkönyvben voltak: nem emberszabású, 20-30 méteres magas méreteikkel, 3-4 millió éves szerény magabiztosságukkal egy olyan világ leheletét közvetítik, ami mellett az ember behúzza nyakát, és csendesen belátja, hogy hol is van a helye az univerzumban. És az egészben az az extra, hogy nem kell ehhez a Himalájára vagy a Marsra menni, elég egy kis séta egy közeli, papíron dombnak létező hupkára.

 Bazaltorgonák


Az orgonáktól nem messze egy valaha szebb napokat látott turistaház – miért pusztul le nálunk minden? – és egy nyársalóval ellátott pihenőhely van. Erről, a tapolcai feléről kellett volna felkaptatnunk ide - ér a felismerés, majd úgy döntünk, visszafelé nem másszuk meg a hegyet újra, hanem az oldalán kerüljük meg.

A városi aszfaltlogika ott bicsaklik meg, hogy ilyen út nem létezik. Vagy legalábbi nem találjuk. Miután egy órát bolyongunk a különböző rejtélyes kék, zöld és sárga jelzéseken, kezdjük elhinni egy idős szőlősgazda véleményét, mely szerint annyira elbolyongtunk, hogy célszerű teljesen lesétálnunk a közútra, szépen megkerülni a hegyet, majd a másik felén, Hegymagasnál megint felsétálni a templomi parkolóhoz. Hat-hét kilométernél nem több.

 Bazaltorgonák


Így teszünk. Mire visszaérünk az autóhoz, nemcsak kellemesen elfáradunk, de a nagy talpzsibbadásban az olaszrizlingről is elfeledkezünk. Mindegy, majd legközelebb, amikor visszatérünk: térképpel és bakanccsal.




A Szent György-hegy

A 414 méter magas Szent György-hegy a 3-4 millió évvel ezelőtt kezdődött vulkanikus tevékenység eredményeként keletkezett. A rétegvulkánok közé sorolható vulkáni kúp több kitörés során jött létre, ahol tufaszórás, lávaömlés váltotta egymást. A bazalt rátelepült a Pannon-tengerben képződött, több száz méter vastag agyagos, homokos rétegekre. A vulkáni tevékenység lezárulásával a jégkorszak idején a mainál 100-200 méterrel magasabb felszínt a külső erők (víz, szél, napsugárzás stb.) jelentősen lepusztították. A keményebb vulkáni kőzetek jobban ellenálltak az eróziónak, ezért védelmükben, eredeti magasságukban őrződtek meg a pannon laza üledékes rétegek. Mivel a Szent György-hegy és a Tapolcai-medence arculatát meghatározó többi bazaltvulkán a korábbi felszíni viszonyokról tanúskodik, ezért ezen hegyeket tanúhegyeknek nevezzük, melyek szigetként emelkednek ki a Tapolcai-medence síkjából.

A bazaltorgonák

A Szent György-hegy leghíresebb nevezetességei az ÉK-i oldal bazaltképződményei, a 30 méter magasságot és 1,5 méter átmérőt is elérő bazaltoszlopok („bazaltorgonák”). Az oszlopok keresztmetszete ellipszishez közelítő sokszög. Alakjukat a felszínre jutott láva kihűlése során nyerték, amikor az összehúzódó anyag a bazaltlepény peremétől befelé haladva, a kihűlés irányára merőleges felületek mentén felhasadozott. A réseket az időjárás hatásai, a hőingadozás, a fagy, a szél egyre tágították, ami az oszlopok elkülönüléséhez vezetett. Ez a folyamat ma is tart. Az orgonasípok módjára sorakozó kőoszlopok néhol egymás mellett, néhol támaszték nélkül, egyedül állnak. Az erózió ennek megfelelően erősen pusztítja, kerekíti, alakítja az oszlopokat. Az erózió az oszlopok alatti homokos, agyagos pannon rétegeket sem kíméli, s az alapjukat vesztett oszlopok ledőlnek, törmelékükből kőfolyások, törmeléklejtők alakulnak ki.

Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park

 

.