Ők kaptak elismerést a Szent Márton-napi díjátadó gálán

2015.11.08. 08:45

Fotósorozattal.

A szombathelyi önkormányzatának vezetése Szent Márton ünnepén idén is gálaműsor keretében adta át a legmagasabb önkormányzati kitüntetéseiket azoknak, akik életük során sokat tettek, munkásukkal maradandót alkottak városukért - számol be róla a szombathely.hu.

A kitüntetettek szombaton este az Agora Művelődési és Sportházban vették át az elismeréseiket.

2015-ben

  • a Gothard-díjat Hompasz Gyula,
  • az Éhen Gyula-díjat Kreinbacher József,
  • a Hefele-díjat Zsigovits László,
  • a Szombathely Közbiztonságáért Díjat dr. Gulyás Ferenc kapta,
  • az Ifjúságért-díj díjazottja Samu Sándor Bálint volt.

Idén a Horváth Boldizsár-díj

  • I. fokozatát Szekérné Rácz Katalin,
  • a II. fokozatát megosztva Sóskutiné Horváth Marianna és Krizmanichné Magyari Klára vehette át.

Ebben az évben a Civil díjat

  • a Fekete István Állatvédő Egyesületet és
  • a Szombathelyi Civil Kerekasztal

kapta.

A Közszolgálatért Életműdíjat dr. Kaczmarski János vehette át.

Dr. Kaczmarski János 1949. január 6. napján született Szombathelyen. 1975. évben szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán, majd 1978-ban jogi szakvizsgát tett.  A diploma megszerzését követően a Vas Megyei Főügyészségen fogalmazói feladatokat látott el, 1975. októberében pedig a Szombathelyi Városi Tanácson helyezkedett el jogi előadóként.  1983-tól a Szervezési és Jogi Osztály vezetője, majd 1989. október 1. napjától a már létrejövő többpártrendszerben, VB titkár. Szakmai munkája elismerésének tekinthető, hogy a rendszerváltozás után megválasztott első képviselő-testület Szombathely Megyei Jogú Város főjegyzőjévé nevezte ki. A hivatalvezetői, jegyzői pozíciót 2011. június 30. napjáig, közel 22 évig töltötte be. Aktívan részt vett a Megyei Jogú Városok Szövetsége Jegyzői Kollégiumának munkájában. Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság felkérésére közreműködött a közigazgatási szakemberek oktatásában, vizsgáztatásában. A polgármester megbízásából vezette az egyházi ingatlanok visszajuttatásával kapcsolatos önkormányzati egyeztetéseket. Vezetésével és felelősségével zajlott le az összes rendszerváltó népszavazás és választás Szombathelyen. A határon túli magyarsággal való kapcsolataira figyelemmel vett részt Szombathely város testvérvárosi hálózata kialakításában, a többségi nemzetek megismertetésében. Munkája elismeréseként 2003. október 20-án Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát kapta a Magyar Köztársaság Honvédelmi Miniszterétől, 2004. március 15-én pedig a Belügyminiszter a Közszolgálatért Érdemjel Ezüst Fokozatát adományozta számára. 2007. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesítette. A Miniszterelnök a 39/2009.(VI.30.) ME határozatával Dr. Kaczmarski Jánosnak címzetes főjegyzői címet adományozott. Dr. Kaczmarski János vezetése és szakmai irányítása alatt köztisztviselők nemzedéke nőtt fel. Zökkenőmentesen átvezette a Polgármesteri Hivatalt az önkormányzatiságba, segítve nemcsak a hivatali dolgozókat, hanem a város számos politikai testületét, vezetését. Magas színvonalú, elfogulatlan ügyintézést várt el munkatársaitól, de ebben mindig személyes példájával járt elől.

Az eltelt több évtized alatt számos komoly kihívás érte a közigazgatást, gyökeres változások, mindig új jogi környezet, újabb feladatok, kihívások érték a hivatalt, de vezetésével ennek mind fennakadás nélkül tudtak megfelelni. Szorgalmazta munkatársai folyamatos szakmai képzését, amit saját erőből is igyekezett elősegíteni, hiszen az új jogszabályok megjelenésével a hivatalban szakmai oktatásokat szervezett. Igényes és maximalista ember, vezető volt, aki minden hibát észrevett, azonnali intézkedésekkel próbálta elejét venni annak, hogy a jövőben ezek a hibák még egyszer ne következzenek be. Ajtaja mindig nyitva állt mind a kollégái, mind az ügyfelek előtt. Nagyszerű problémamegoldó képességgel rendelkezett, a konfliktusokat is jól, hatékonyan kezelte. Különös figyelmet fordított a munkakörülmények javítására, az informatikai rendszer bővítésére, a korszerű ügyintézés feltételeinek megteremtésére, folyamatos fejlesztésére. Az ő vezetése alatt került a Polgármesteri Hivatalban bevezetésre az ISO minőségirányítási rendszer, amit 2004. évtől minden évben a hivatal ismételten meg is szerez. Kiváló és eredményes munka- és emberi kapcsolatokat alakított ki a közigazgatási társszervekkel szerte a megyében, illetve országosan. Mindig volt ideje észrevenni és meghallgatni a kollégák problémáit, gondjait. Tevékenyen támogatta a munkaidőn túli kapcsolattartást, rendkívül fontosnak tartotta, hogy a hivatal egy csapat, egy közösség legyen. Szorgalmazta a kirándulásokat, a hivatal nyugdíjasaival való törődést, a nőnapi megemlékezéseket, és a köztisztviselői nap bevezetésével egyidejűleg az együtt eltöltött, vidám sportnapokat.

A Pro Sanitate Savariae Életműdíjat dr. Prugberger Emil vehette át.

Dr. Prugberger Emil a Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1964-ben végzett, majd 1967-ben a Tbc és tüdőbetegségek szakorvosa lett. Tudományos és közéleti pályáját jól jelzi, hogy 1964-ben a Korányi Frigyes Tbc és Tüdőgyógyász Társaságnak, ezt követően jogutódjának, a Magyar Tüdőgyógyász Társaságnak a tagja, 1985-től vezetőségi, közben elnökségi tagja. 1968-tól a MTT Gyermekpulmonológiai Szekció, majd 1986-tól az Epidemiológiai és Gondozási Szekció tagja, 1990-től vezetőséi tagja, majd 1995-től elnöke. 1995-tól 2005-ig a Pulmonológiai Szakmai Kollégium tagja. 2000-ben a Societas Scientiarum Savariensis rendes tagja, majd 2002- től a Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testületének (VATT) tagja. 1964-től 1968-ig a Vas Megyei Tüdőkórház Mellkassebészetén, majd 1968-tól 1976-ig a celldömölki Tüdőgondozóban dolgozott. 1976-tól a Sárvár Önkormányzati Kórház Tüdőgondozójának orvosa.

Szombathely egészségügyi és politikai életének egyaránt meghatározó személyisége: 1978 és 2002 között a Vas Megyei Orvosi Kamara Orvosetikai Bizottságának tagja.

1990-1994. között Szombathely Város Egészségügyi Bizottságának tagja, 1994 és 1998 között elnöke.

1998-2002. SZMJV alpolgármestere, majd 2002 és 2006, illetve 2006 és 2014 között az egészségügyi bizottság elnöke.

A Pro Savaria Egyesület alapító tagja, 2006- tól elnöke.

2014-től napjainkig az Egészségügyi Szakmai Bizottság tagja.

Megkapta többek között a Kassay Dezső Emlékérmet, a Batthyány-Strattmann László Díjat, a Korányi Frigyes Emlékérmet és emlékgyűrűt, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata (2010) és most a Pro Sanitate Savariae Életmű-Díjat.

A Szombathely Kultúrájáért Életműdíjat dr. Buócz Terézia vehette át.

Dr. Buócz Terézia az Aquincumban eltöltött gyakornoki idejét követően 1959-től nyugdíjazásáig egyetlen munkahelyén, a Savaria Múzeum Régészeti Osztályán dolgozott. Két könyv és számos tanulmány jelzi, hogy munkáját ezután sem hagyta abba. Szombathelyi tevékenységét azzal kezdte, hogy az addig csupán Géfin Gyula püspökkerti örökségére és az akkor éppen kivitelezés alatt álló Iseumra korlátozott római kutatást kiterjesztette a város egészére. Az 1960-as évek elején megteremtette a római város topográfiai összegzésének bázisát, amelyet 1967-ben önálló kötetben - Savaria topográfiája címmel - publikált. Ezzel párhuzamosan összegyűjtötte és egységes rendszerbe foglalva közreadta 6 részletben a Savaria Múzeum kőtárában őrzött feliratos és faragott kőplasztikai emlékeket. Az általa végzett ásatások révén vált ismertté a szombathelyi Fő tér északi szélén húzódó hatalmas mozaik, továbbá ő mentette meg Zsennye római villájának padozatát.

A Romkertben végzett évtizedes feltárásainak eredménye volt Savaria jelentős ipari centrumainak, a mécskészítő műhelynek, az import edények helyi utánzataira szakosodott fazekasműhelynek és a késő római mázas kerámiát gyártó iparos telepnek napvilágra kerülése. Kiásta, majd Gábler Dénessel közösen készített önálló kötetben publikálta Savaria nyugati városfalát, megtalálta a híres savariai vámbélyegzőt és Mercurius kora római szentélyét, amely Buócz Terézia régészeti és műemlék-helyreállító munkájának máig látható eredménye.

Megtervezte és megépítette a Borostyánkő áruház előtti aluljáró egykor nagy népszerűségnek örvendő római bemutatóhelyét és a Savaria Múzeum állandó régészeti kiállításának római termét.

Munkáját díjjal, kitüntetéssel nem jutalmazták, pedig példaként áll a mai régész és muzeológus generáció előtt munkájával, szorgalmával, szerénységével és segítőkészségével egyaránt.

A Szombathely Sportjáért Életműdíjat Halmosi Zoltán vehette át.

Halmosi Zoltán 16 évesen lett a helyi csapat, a Haladás VSE igazolt játékosa. 1965. június 20-án játszott először, 1981. június 20-án utoljára a Haladás első csapatában. Az élvonalban összesen 306 NBI-es mérkőzést játszott és 19 gólt szerzett. Egy év múlva Ausztriában folytatta, egészen 1992-ig, azután pedig edzőként dogozott. Csapatkapitánya volt a Haladás legsikeresebb korszakának, az 1975-ös KEK-szerepléssel és az 1977. évi 5. hellyel.

1969 és 1974 között 11 alkalommal öltötte magára a nemzeti mezt és erősítette a válogatott csapatát. Itthon a Rohonci úti pálya gondnokaként dolgozott nyugdíjazásáig

A Pedagógus Életműdíjat Mesterháziné Gyimesi Ilona veheti át.

Mesterházyné Gyimesi Ilona előbb tanítói, majd matematika szakos tanári diplomát szerzett. Folyamatosan képezte magát, így 1994-től pedagógiát és nevelésszociológiát tanult, 1998-ban közoktatási vezetői végzettséget szerzett, majd 2002-ben fejlesztő- és differenciáló pedagógiából szakvizsgázott.

A Váci Mihály Általános Iskola megalapításától kezdve, 31 éven keresztül kiemelkedő pedagógiai felkészültséggel tevékenykedett a diákok érdekében. Fiatal pedagógusként főszervezője és felkészítője volt a városi szintű „Gyere velünk, csináld velünk” sportvetélkedőre benevezett iskolai csapatnak. Megyei szaktanácsadóként pedagógiai innovációként kapcsolódott be az országos alternatív környezetpedagógiai programba.

A környezetpedagógia és a környezettudatos életmód megvalósításáért végzett kimagasló tevékenységét Vas Megye Közgyűlése Gayer Gyula emlékplakettel ismerte el.

Elsők között sajátította el a Thomas Gordon nevéhez fűződő gyermekközpontú pedagógia tanári hatékonyság fejlesztése módszereit, melyeket az osztályközösségeivel és a szülőközösségekkel is tréningszerűen alkalmazott. Segítője volt az alapfogú művészetoktatás beindításának. Rendszeresen írt pályázatokat a tehetséggondozás, a hátránykompenzálást szolgáló programsorozatok megvalósítása érdekében.

Egy évtizeden át tanított a Berzsenyi Dániel Főiskola Tanítóképző Intézetében matematikát, alternatív pedagógiát és környezetpedagógiát. Szeminárium-vezetőként, mentortanárként segítette a főiskolások tanítási gyakorlatának színvonalas lebonyolítását. 12 évig volt a Szombathelyi Pedagógusok Szakmai Képviseletének elnöke. Országos közoktatási szakértőként szakértői tevékenységet végzett, nevelési-oktatási intézmények munkáját ellenőrizte, értékelte, az ország különböző településein a hátránykompenzálás érdekében projektpedagógiai továbbképzéseket, szülői tréningeket vezetett. 2011 szeptemberétől a Polgármesteri Hivatal Köznevelési Irodáját irányította. Az idei év júniusától nyugalmazott köztisztviselőként, közoktatási szakemberként önkormányzati szakszolgálati koordinátori feladatokat lát el.

A Szociális Munkáért Életműdíjat Király Endréné Toloch Marianna vehette át.

Király Endréné Toloch Marianna első munkahelye az Egészségügyi gyermekotthon volt Szombathelyen, ahol 1976-tól 1982-ig végezte a gyermekek körüli mindennapos teendőket gondozónőként. Ezt követően, hogy fizioterápiás ismereteit kamatoztassa, a Markusovszky Kórházban folytatta pályafutását, fizioterápiás asszisztensként. Egy, az államháztartási hivatalban tett kis kitérő után 2003-tól a Regionális Szociális Forrásközpont Közhasznú Nonprofit Kft. fogyatékos ügyfelei mellett kötelezte el magát, ahol napjainkig végzi munkáját. Marianna a kezdetektől a lehető legnagyobb szakértelemmel, lelkesedéssel és tudatossággal végzi munkáját.

Gyógypedagógiai asszisztensként szervezi, koordinálja a fogyatékos fiatalok mindennapjait, szabadidős tevékenységeit. A társadalom egyik leghátrányosabb célcsoportjával, a fogyatékos emberek fejlesztésével, mindennapi életük elősegítésével, problémáik megoldásával telnek mindennapjai. Gyakran szervez szabadidős programokat, fejlesztő foglalkozásokat. Feladatait lelkiismeretesen, hatékonyan végzi, bármiben számítani lehet segítségére. Pályafutását folyamatos tanulás, az ismeretei bővítésére való törekvés jellemezte, mindez annak érdekében, hogy a városban élő fogyatékos emberek életét megkönnyítse, fejlesztésüket elősegítse.

Vajdahunyad és Szombathely közötti testvérvárosi szerződést 1990-benírták alá, azaz a két város közötti testvérvárosi kapcsolat idén ünnepli 25. évfordulóját.

A Szent Márton Ünnepség végén a testvérvárosi szerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából emléklapot ad át Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere Vajdahunyad küldöttségének.

(Fotók: szombathely.hu)

Galéria

.