Szentgotthárd Európai Energiaváros lett

2013.05.02. 12:19

Szentgotthárd  elnyerte az Európai Energiaváros minősítést és címet - jelentette be Maren Kornmann, a Forum European Energy Award nemzetközi irodájának vezetője kedden a városban, sajtótájékoztatón.

    Elmondta, a minősítést annak alapján ítélik oda, hogy az adott település önkormányzata mennyire hatékonyan valósítja meg azokat a célokat, amelyeket a takarékos és hatékony energiafelhasználás területén az Európai Unió kitűz. Szervezetüknek már több mint ezer európai település a tagja,
    Maren Kornmann bejelentette: a 78 szempontot figyelembe vevő vizsgálat eredménye alapján Szentgotthárd az elvárt 51 százalékos eredményt túlteljesítve 55 százalékot ért el, így a következő négy évre elnyerte a címet.

    A díjat június közepén Luzernben veheti át a város egy ünnepség keretében.
    Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere elmondta: az elmúlt két évben a svájci Luzern városával közös projektben vettek részt, melynek legfőbb célja Szentgotthárd energetikai felülvizsgálata volt.

    Szavai szerint az eredményhez a korábbi évtized önkormányzati intézkedései is nagyban hozzájárultak, amelyek során korszerűsítették az intézmények fűtési rendszereit, világítását, hőszigetelését, illetve felvilágosító kampányokat folytattak a lakosság körében.

    A polgármester hangsúlyozta: Szentgotthárd egy olyan európai közösség tagja lett, ahol az energiafelhasználás csökkentésére folyamatosan programok valósulnak meg, és amelyek további uniós pályázatokat is generálhatnak.

    Szólt arról, hogy a megújuló energiák hasznosítását is fontosnak tartja a város vezetése, ezért támogatják a Rábán egy kisebb vízi erőmű létesítését is, amely várhatóan 2014-ben kezdi majd meg a termelést.
.