„Sorozatgyártott az ember libidója” – énekli Beck Zoltán és jócskán kibővült csapata egy kanapén kucorogva csütörtök este a Történelmi Témaparkban.
Bizonyára mindenkinek eszébe jut erről a sorról egy és más. Részemről csak annyi a publikus, hogy a szombathelyi közönség jól járt azzal, hogy sem Beck Zoltán, sem a 30Y, sem pedig a Történelmi Témapark mint koncerthelyszín nem sorozatgyártott darab.
Afféle ráhangolásként néhány héttel ezelőtt megnéztük a Savaria moziban a Lévai Balázs „Szentimentálom” című filmjét, melyet a zenekar „Szentimentálé” című lemezéhez forgattak, és amely a klip, a nagyjátékfilm és a zene közötti senki területére esik.
Nos, kísérletnek érdekes, de abban bíztunk, a Szentimentálé koncertverziója jobban sikerült kísérlet lesz.
Megnyugtatunk mindenkit: az lett.
Nagy valószínűséggel minden intelligens, érzékeny, nyughatatlan zenekari frontember életében eljön az idő, amikor szűknek találja a háromperces gitár-basszusgitár-dob-billenytűsök kereteit, és próbálja tágítani azokat.
Beck Zoltán esetében úgy tűnik, most jött el ez idő.
Már a Szentimentálé lemez maga is útkeresés.
A korábbi albumokon is voltak finomabb cérnával varrott intimebb, lírai csomópontok, jellemzően ezek mindig nagyon jól sikerültek, így adódott a következtetés, legyen akkor ennek a csapásnak egy külön vitrinje.
Ebben az újító szellemben készült a Szentimentálé színpadi verziója is, amely Szombathelyen a Történelmi Témaparkban kapott helyet. (A szokatlan helyszín egyébként szintén a koncepció része)
A délután buszátadó után előkerül a közönség is: ha telt ház nincs is, az érdeklődők alaposan megtöltik a gladiátor-viadalokhoz szokott méretes lelátókat.
A színpadon színes rizslámpák, kanapé, mögötte kivetítő, a zenekar alaposan kiegészülve vendégművészekkel - Rozs Tamás (Szélkiáltó), Egyedi Péter (Óriás), Szűcs Krisztián stb., részletek itt -, akik komolyan szerepet kapnak az előadáson, amely ügyesen egyensúlyozik a koncert, az unplugged koncert (szándékosan kerülöm a „csendesülős” jelzőt) és a színházi elemek között.
Miközben szép lassan besötétedik, egymás után gördülnek számok, ahogy megszoktuk, Beck átkötőszöveges humorral oldja a 30Y-dalok - a 21. század széteséséből és a szövegírói őszinteségéből - táplálkozó mélységes szomorúságát.
Kap egy kis fricskát a színpadra felaggatott, valóban teljesen értelmetlen „Szova” reklám is.
Beck néha lejön a színpadról, „elvegyül” a nézők között, a koncert finisében a lépcsőn akusztikusan pengeti el az „Azt hittem érdemes”-t.
A biztonság kedvéért ráadásként a klasszikus 30Y rajongói is kapnak egy áthangszerelt "slágerblokkot".
A koncert után egy sörözőben elemezzük ki a látottakat és hallottakat. Nem egységes a vélemény, de összességében nagyon pozitív a mérleg.
Én a magam részéről nemcsak annak örülök, hogy az Aida után ismét egy „mindenséggel mérhető” produkciót láttam, hanem hogy Beck Zoltánnak arra is van figyelme, hogy a fogában tartva igyekszik az új generációnak átvinni olyanokat mint a Kex vagy Cseh Tamás.
Attól tartok szegényeknek nagy szükségük lesz majd rájuk.
Értékelés: 8/10