Szentivánéji álom és valóság Szombathelyen (képgalériával)

2010.06.20. 10:20

Az eredeti hagyomány szerint Szent Iván varázslatos éjjelén bármi megtörténhet, meg annak ellentéte is. Képek.

Szentivánéj, Szombathely, 2010

Az eredeti hagyomány szerint Szent Iván varázslatos éjjelén bármi megtörténhet, meg annak ellentéte is. Képek.

Az eredeti hagyomány szerint Szent Iván varázslatos éjjelén bármi megtörténhet, meg annak ellentéte is. Már régóta tudjuk: az év többi napjára is igaz ez. Így azután nem zavar senkit, hogy a hagyomány és annak megünneplése szétvált, gyakran – mint idén – kétszeresen is.

Ugyanis a naptár szerint a jeles nap 24-e, ám a nyári napfordulóé 21-e, amikor az északi féltekén a leghosszabb nappalt a legrövidebb éjszaka követi. Idén az ezekhez kapcsolódó vigasságok ideje 19-e.

Szentivánéj, Szombathely, 2010

Csak bonyolítja a helyzetet, hogy Iván meg valójában János (ti. Keresztelő Szent János nevét mi szlávos alakváltozatban is átvettük: Jovános>Ivános>Iván). Mintha Puck gonosz varázslata nyomán nemcsak a Shakespeare-drámában, de a valóságban is minden összekuszálódna.

Szentivánéj, Szombathely, 2010

A fény és sötétség ősi küzdelme helyett a nyár viaskodik az ősszel. „Múzeumok éjszakája” elnevezéssel a belvárosi helyszínek (Savaria Múzeum, Smidt Múzeum, Levéltár) fizetős eseményei (erre majd külön írásban visszatérünk) próbálnak konkurálni a Csótó-környéki, látszólag ingyenes programokkal. A szub- és elitkultúra a tömegkultúrával dacol.

Szentivánéj, Szombathely, 2010

A nagyszínpadon, fő műsoridőben „gypsy-jazz” (Skarbonari) és „hungary-funky” (Back II Black) szól, amikre a nemzetközi hírű szimfonikusaink - afféle előzenekarként - Strauss-szal hangolják rá Hermine Pack vendégkarmesterrel közösen a bámészkodókat.

Szentivánéj, Szombathely, 2010

A tópart környékén hömpölygő nagyérdemű oda-vissza harmonikázik, nehogy valami lényegesről lemaradjon.

Sokan hamar megadják magukat: ülő alkalmatosságot keresnek, és a sütödések, italárusok közelségében maradva majszolgatással, kortyolgatással mulatják az időt. Az éjféli tűzijáték után beállt csend bezárja a boltot.

Szentivánéj, Szombathely, 2010

Előbb megvonja a nap mérlegét, a bevételt-kiadást, majd ő is álmosan hazaindul. Útközben rezignáltan konstatálja: az éjszakák hosszabbodásával megint nő a sötétség.

.