A Vas megyei Szergény határában próbálnak beavatkozni a katasztrófavédelem egységei, hogy megállítsák, lelassítsák a Marcal vizébe került vörösiszap továbbterjedését.
A Vas megyei Szergény határában próbálnak beavatkozni a katasztrófavédelem egységei, hogy megállítsák, lelassítsák a Marcal vizébe került vörösiszap továbbterjedését, egyelőre a védekezést készítik elő és nagy mennyiségű gipszet szállítanak a folyó partjára - mondta el az MTI érdeklődésére kedden Kovács Ferenc, a megyei védelmi bizottság elnöke.
Eddig két tűzoltóegységet irányítottak a helyszínre, de a védekezést még nem kezdték el. A helyszínre tart a megyei védelmi bizottság elnöke és a megyei katasztrófavédelmi igazgató is - fűzte hozzá Kovács Ferenc, aki egyben a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Kovács Ferenc elmondta: felháborítja, hogy egyesek máris rémhíreket terjesztenek.
Jelenleg egyetlen Vas megyei község sincs közvetlenül veszélyben, a lakosság kitelepítésére nincs szükség.
A Marcal és az abban haladó szennyezés is a töltések között van, a szennyezőanyag semlegesítésén dolgoznak a szakemberek - fűzte hozzá.