Hirdetés

Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyik a legjobb hely Horvátországban?

2013.06.28

Egyrészt mert időszerű a kérdés, másrészt mert a munkatársaink rutinos Horvátország-látogatónak számítanak.

Hirdetés

Horvátország



Kánya Dóra

Kánya DóraSplit. Nekem a nyaralások általában nem a láblógatásról és a tengerparti heverészésről szólnak, hanem az állandó jövés-menésről.

Szerencsére Horvátországot az elejétől a végéig bejártam, különösen kedvelem az Isztriát, de Dalmácia nagyobb szerelem. Split kellően nagy, hogy lefoglaljon kulturális szempontból. A tengerpartja is kiváló, ahogy a környékén elterülő apró községek is, de ha a városban van elég látnivaló, akkor az rossz hely már nem lehet.

Diocletianus római császár egykori központjában nagy hangsúlyt kap a történelem. Keveredik benne az ókor, a középkor, és a 21. század. A tengerparti látvány sem utolsó: a kikötő, a strand, a sétálóutca. Mellesleg valószínű, hogy a kellemes gyerekkori emlékeim miatt is vágtam rá rögvest a kérdésre: Split.

Itt imádtam meg a tengeri herkentyűket, itt láttam először delfint, itt próbálkoztam először a búvárkodással. Bár meg kell hagyni, Horvátországban kevés olyan hely van, ahová nem vágynék vissza szívesen.

Rózsa Melinda (Rose)

Rózsa MelindaAbbázia. Vagy ahogy a horvátok nevezik, Opatija. Egyrészt közel van, másrészt sznobok vagyunk.

Ebből az egyik nem igaz. De ha azok volnánk, minden bizonnyal ragaszkodnánk a monarchia hangulatához, az elegáns szállodákhoz (Bellevue, Kvarner, Ambasador…), a hajdan itt időzött főúri társaság szelleméhez, a jachtklubhoz, az igényes éttermekhez.

Mivel nem vagyunk azok, ezért ha itt foglalunk is szállást, sokszor átmegyünk a közeli Medvejába strandolni, mert az ottani gömböc kis kavicsokkal terített partszakasz sokkal szimpatikusabb, mint a sziklás és/vagy betonozott abbáziai.

Enni-inni sem a parton vagy a főutcán jó igazán, hanem abban a kiskocsmában a Hotel Paris felett, ahova nagy számban járnak a helybeli öregurak golyózni.

Esténként komoly összecsapások mennek a pályán, miközben a vendégek a hatvanas évekből ott ragadt szockó kerti székeken ücsörögve nagyokat szívnak a konyha felől felcsapó, csevapcsicsa ígéretét rejtő füstfellegekből.

Remélem, megvan még a hely.

Várnai Zsuzsanna

Pár éve a legkedveltebb partszakasz számunkra a közép-dalmáciai Murter-sziget Kornati-szigetekkel szemközti partja. Van ott egy kis zsákutca a parton, úgy hívják Podra Duc.

Ott minden apartmannak saját strand lejárója van, így még főszezonban sincs zsúfoltság, törölköző-harc. Ha nincs kedvünk lemenni a sziklákra, azt is megtehetjük, mert a hatalmas apartman félig nyitott, félig fedett terasza a tengerre néz, és ha úszni támad kedvünk, csak keresztülsétálunk a part menti szűk úton, és már a vízben is vagyunk.

Mivel bejártuk szinte az egész horvát partot, tudjuk, hol mire számíthatunk. A horvátországi partokon nagyjából ugyanaz kapjuk: távolból türkizkékes színű, közelebbről kristálytiszta víz, majdnem 10 méteres mélységig, kezdő búvárszemüveggel is látható élővilág, a partokon sziklák vagy kövek. Ha továbbtekintetünk a szárazföld felé: igénytelenség, gaz, elhanyagolt utcák. Ez viszont nem tetszik a horvát partokon. A tenger adott, ez a horvátok nagy szerencséje, de sajnos – lehet, hogy a pénzhiányából adódóan – az infrastruktúra szinte mindenütt hiányzik.

De itt ebben az utcában, ha foglalunk, ez sem okoz gondot. Ha a parton időzünk többet, fenn az apartmanban ott a hűtött sör vagy dinnye és a mosdó is.

Itt próbálunk foglalni pár éve a német tulajdonosoktól, így nem kockáztatunk, biztosra megyünk és az első nap sem azzal telik, hogy felfedezzük a környéket.

Mert kell egy hét olyan is, amikor semmi mást nem csinálunk, csak fekszünk a napon vagy az árnyékban egy jó könyvvel a kezünkben, vagy csak bámuljuk a nagy kékséget és hallgatjuk a kabócákat.

Ha megunnánk a nagy semmittevést, legfeljebb, kirándulunk egyet a Kornati-szigetekre hajóval.  De még az is lehet idén, hogy csak lustálkodunk.

Józing Antal

Józing AntalHorvátországot egy jó darabig kerültük, de amikor belekóstoltunk, állandó visszatérők lettünk.

Első utunk nagyon délre, a Peljesac-félszigeten levő Orebicbe vezetett. A napfényben fürdő, a szilajságában is reneszánsz alaphangulatú Dél-Dalmácia azonnal magába szippantott, nagyon kék tengerrel, nagyon piros háztetőkkel és nagyon hangos kabócákkal. Akkor még nem volt autópálya, így ráadásként átvágtunk a szintén pazar természeti adottságokkal rendelkező Bosznián.  Az út így is nagyon hosszú volt, és arra a következtetésre jutottunk, hogy csak a tengerért nem érdemes 800 kilométert utazni. Merthogy a strand nem volt akkora szám.

Így aztán a második horvát út a közeli Isztrára vezetett, azon belül is egy olyan kis faluba, hogy nem volt rajta a térképen.  Ravni igazi „grüne Urlaub” volt. Rózsabogár,  csacsi és pillangó tartozott a tájhoz, de fagyizó már nem. Ahhoz nem volt elég nagy a falu. Ez még nem lett volna baj, sőt. Gondunk a július eleji időjárással volt: esténként pokrócba burkolózva ültünk a teraszon, és megállapítottuk, hogy ezt otthon is megtehetnénk.

Ezután fedeztük fel magunknak a Zadar melletti Pertcanét, ami délen van, de annyira mégsem, grüne Urlaub, de annyira mégsem. Mondhatni teljesen jellegtelen horvát halászfalu, ami semmiről nem híres, de én éppen ezt szeretem benne. Reggel lefutok burekért, délelőtt a kisstrandon búvárszemüvegben kergetem a polipokat, ebéd után beájulok a könyv felett, délután a nagystrandon leégek, este a háziakkal beizzítjuk a grillsütőt és megbontjuk a magyar és horvát borokat. Nagyjából ennyi a program.

Időközben becsúszott az Omis és a Makarska közötti Marusici is. Dalmácia közepe, kissé szigorúbb táj, romantikus sziklaszirten az apartman, alant hullámzik a tenger. Egyszer érdekes volt.  De idén visszamegyünk Petrcanéba.