A művészet megmártózhat bátran a politikában, de a politikust kéretik óvatosan mozogni ezen a terepen.
A szerencsétlen országok jellemzője – és szerencsétlenségük előidézője -, hogy oda is beteszi a lábát a politika, ahol annak semmi keresnivalója nincs.
Ilyen például a művészetek mezeje.
Legjobb, ha teljesen távol marad tőle, illetve csak jegyet vesz, ha meg nem tudja megtartóztatni magát, akkor igyekezzen minél levesebb porcelánt leverni, miközben elefántként közlekedik benne.
A magyar politikus persze úgy gondolja, neki joga van leverni a porcelánokat, mi több, a benne kavargó homályból azt sejdíti ki, hogy az nyeri a versenyt, aki a legtöbb „ellenséges” porcelánt leveri, és helyére a „baráti” porcelánt helyez. (Melyeket mások vertek le korábban, vagy vernek majd le később.)
El sem tudja képzelni, hogy egy porcelán csak úgy önmagában szép lehet.
Jutott mindez eszembe tegnap este a szombathelyi színház költészet napi estélyén, ahol telt ház előtt futott Jordán Tamás József Attila-este (Szabad ötletek jegyzéke).
És ahova nem tette be a lábát a politika. Legalábbis megvásárolt jegyek formájában biztos nem.