Nyílt napot tartottak a soproni Petőfi Színházban

2014.09.23. 10:38

Kiderült, miért takarták a fület a gótikus sisakok.

A dráma napját ünnepelték szombaton, ez alkalommal tartottak nyílt napot Sopronban, a Petőfi Színházban. A programfüzet egész napra érdekes műsorokkal és előadásokkal kecsegtettet, így már elsőre is izgalmasak ígérkezett a rendezvény.

Délután kettőkor még kevés látogatóval, viszont kedves útbaigazító és jegykezelő hölgyekkel találkozhatott az ember. A rögtönzött recepciós pultnál bizonyos programokra előre kellett regisztrálni, azonban ez sem pénzbe, sem időbe nem került, ellenben megkönnyítette a tájékozódást.

Nyílt napot tartottak a soproni Petőfi Színházban

Először a jelmeztárba látogattunk el a szomszédos épületbe, ahol Farkas Tamás jelmeztervező és színművész előadását hallgathatták az egybegyűltek. A jelmezek történelme címet viselő beszéd a nevével ellentétben cseppet sem volt unalmas, sem évszámokkal teli. Farkas Tamás személyes történetekkel teletűzdelt és misztikus érdekességekkel tarkított előadása valóban szórakoztató volt.

Megtudhattuk, hogy miért viseltek a gótika korszakában olyan sisakot a katonák, amely a füleket is takarta (mert az ördög a fülön át szállja meg az embert). Hogyan mérgezett meg sokakat egy piramis alakúra csiszolt gyémántgyűrű (a végét méregbe mártották, és amikor megkarcolta viselője kezét, halálos sebet ejtett). Vagy hogy miért okozott nehézséget a küszöbön való átlépés egy oldalkosaras krinolin ruhában (a hölgyeknek a nyakukig kellett emelni a szoknyát, miközben alatta nem viseltek semmit).

A közel egy órás beszélgetés egyetlen hibája, hogy a kisebb korosztály egy kukkot sem értett belőle, így a családosok az unatkozó gyerkőcök miatt kénytelenek voltak ideje korán távozni.

Pont időben értünk vissza ahhoz, hogy elérjük a következő programot, amely betekintést ígért a színház kulisszái mögé. Amíg a kezdésre vártunk, megjelentek A két úr szolgája című előadás jelmezbe bújt szereplői, akik készségesen pózoltak mindenkivel, aki közös fényképet szeretett volna készíteni.

Nyílt napot tartottak a soproni Petőfi Színházban

A kulisszák mögötti barangolást Savanyú Gergely színész vezette. A programfüzet nem hazudott, valóban végigjárhattuk a színház minden egyes zugát (a nézőtértől kezdve a zenekari árkon és öltözőkön át, fel egészen a zsinórkarzatig), miközben érdekes és a laikusok által ismeretlen titkokat hallhattunk.

Nyílt napot tartottak a soproni Petőfi Színházban

A programok egészen este tízig folytatódtak különféle fellépésekkel, zenés előadásokkal, és a kultúrára szomjazó, az idő múlásával egyre nagyobb létszámú embercsoportokkal.

.