Hirdetés

Kígyómarás - Szabó Magda-bemutató a Soproni Petőfi Színházban

2014.02.27. 09:43

Bemutató előtt áll ismét a Soproni Petőfi Színház társulata. Március 1-jén lesz a premierje Szabó Magda egyik ritkán játszott művének, a Kígyómarásnak. Rendezője Pataki András, a soproni színház igazgatója.

Hirdetés



    "Megrázó lesz, nem egy szórakoztató alkotás, de klasszikus értékű" – mondta el a készülő színdarabról Pataki András. A Kígyómarás valójában egy szerzői adaptáció, az írónő másik, Disznótor című regényének a színpadi változata.
    Január eleje óta próbálja Szabó Magda színművét a soproni társulat. Nehéz feladat volt, mert olyan időbeli ugrásokat kell előadás közben megvalósítani, amely próbára teszi az egész stábot. Technikailag és színészileg is komoly, jelentős feladat a Kígyómarás bemutatása. Többek között ezért sem játsszák gyakran a színházak az írónőnek ezt a művét – tette hozzá a rendező.

soproni színház

    A főbb szerepekben Fodor Zsóka, Molnár Anikó, Szőcs Erika, Szlúka Brigitta, Gál Tamás és Horváth Andor látható. Az egyes idősíkok között, kevesebb mint két perc alatt, a színészeknek 25 évet kell fiatalodniuk. Egy nagy múltú szappanfőző család története elevenedik meg a műben, három évszám köré fűzve: 1955 adventje, 1943 háborús jelenetei, 1929 válságos évei. Ezek mögött ott vibrál egy szerelmi háromszög, de az igazi belső dráma Tóth János lelkében zajlik. Az életmódot és osztályt váltó, a szerelmesét megszerző tanító keserves árat fizet a társadalmi ranglétrán való emelkedéséért. Az egzisztenciális-társadalmi feljebb jutás és a látszólagos családi boldogság ára önazonosságának, identitásának feladása.

    A színmű játéktere a három egyenlő körcikkre tagolt forgószínpad lesz. Egy-egy rész a családtörténet három fő életterét idézi fel. A díszlet Pataki András munkája. Az előadás zenei világát dudaszó, valamint egy protestáns ének uralja. Minden élőben fog felcsendülni a színpadon – részletezte a rendező.

    Hozzátette: "Lépésről lépésre kell Sopronban az önálló színházat megteremteni. Ennek az útnak egyik fontos állomása a Kígyómarás", ez ugyanis az első drámai mű, amit bemutatnak.