Városi bált tartottak Szombathelyen

2015.01.25. 00:21

Amelyen Hende Csaba a 86-os számú tombolajegyet húzta.

Puskás Tivadar szerint a politikában nincsenek véletlenek.

Idén külön bálozik a város és a megye, beszámoltunk róla korábban, nem ismételjük magunkat. A dolog lényege, hogy a megyebál idén Vasváron volt, és a tervek szerint ezentúl minden évben más Vas megyei településen rendezik meg. A városi bál pedig jótékonysági bállá alakult, a befolyt összeget a Markusovszky kórház intenzív osztálya kapja meg. Bekukkantottunk az elejére.

A városi bál helyszíne a Savaria múzeum (azért fogalmazunk jelen időben, mert cikkünk publikálásakor még javában tart), ahol hét órától sorban érkeztek a vendégek. Közös fotó a polgármesterrel és a feleségével, majd mindenki elfoglalhatta a helyét.

Nyolckor aztán a köszöntőkkel megkezdődött a műsor. Szerencsére mindkét felszólaló keveset beszélt.

Hende Csaba országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter, a bál fővédnöke tombolavásárlásra biztatott mindenkit, majd elárulta, ő a 86-os számú jegyet húzta. Szombathelyért mindent, Szombathelyt semmiért - ezzel fejezte be mondandóját.

Puskás Tivadar polgármester szerint a politikában nincsenek véletlenek, így semmi rendkívüli nincs abban, hogy Hende Csaba a 86-os számú tombola tulajdonosa lett. A városvezető megköszönte Hendének, hogy elintézte az M86-os útra vonatkozó fizetési kötelezettség eltörlését, végül pedig emlékeztetett arra, hogy a jótékonykodás Szombathely szellemiségéhez tartozik.

A programban a vacsora után tánc és fiatal Vas megyei tehetségek produkciói, bor- és pálinkakóstolás, tombolasorsolás szerepeltek. A sztárvendég Foki Dániel volt, a Magyar Televízió Virtuózok című műsorának döntőse.

Galéria

.