Nem gondolták a szombathelyiek, amikor 1945. március 4-én megszólaltak a légvédelmi szirénák, hogy a háború végén ekkora légicsapást kell elszenvedniük.
Nem gondolták a szombathelyiek, amikor 1945. március 4-én megszólaltak a légvédelmi szirénák, hogy a háború végén ekkora légicsapást kell elszenvedniük – hangzott el azon az előadáson, melyet Koszolánczy Tibor nyugalmazott villamosmérnök tartott a Múzeumbarátok körében a két nappal a Szombathelyt érő tragikus bombatámadás 66. évfordulója előtt.
Kosztolánczy Tibor – bár nem történész – kutatója és jó ismerője a szombathelyi bombázások történetének, sőt a második világháború légicsatáinak, repülőgépeinek, bombáinak, és légierejének. Minderről kedden este beszélt, és mi most csak a szombathelyi eseményeket elevenítjük fel. A mérnök úr megosztotta velünk személyes élményeit is: 11 évesen volt szemtanúja az eseményeknek.
Az első légicsapást a város 1944. július 26-án szenvedte el, ekkor még csak a repülőtér volt a célpont. Nagyobb kár nem esett, a bombák nem találták telibe a repteret. Érdekességként említette Kosztolánczy úr, hogy annak ellenére, hogy a légoltalmi hatóság kioktatta a lakosságot, hogy mit kell tennie légitámadás esetén, az emberek nem a pincékbe, óvóhelyekre futottak, hanem inkább az utcáról nézték a repülőgépeket. Pedig 10 pengőre meg is bírságolhatták azt, akit azon kaptak, hogy az eget nézi légitámadás idején.
Október 7-én már 24 Liberátor érkezett a város fölé. Bécsnek indultak, de ott erős volt a légvédelem, így maradt a másodlagos célpont: Szombathely. Észak felől érkeztek, és a vasútállomást és környékét vették célba. A vasútállomások kiemelt célpontként szerepeltek. A vágányokat rövid időn belül helyreállította a német hadsereg helyreállító egysége (a magyarokkal együtt), de mivel a német sereg üzemanyag és egyéb hadászati utánpótlása ezeken a helyeken állt, a szövetségesek célkeresztjébe került. Ennek a támadásnak nem csak a vasút esett áldozatául, hanem megsemmisült a Sas utca 7. szám alatti légópince, találatot kapott a Vépi út, a Szövő utcai iskola, összesen 45 halott volt, köztük sok idegen, azaz a vasútállomáson álló vagonokban élő menekült, menekülő, otthonából elűzött ember.
Kattinson a képre a nagyításhoz!
Az emberek ez után az első, polgári áldozatokkal járó bombázás után már komolyan vették a légoltalom figyelmeztetését. Mint azt megtudtuk, először a rádió mondta be, hogy légiveszély (Zala-Kanizsa), ez után megszólalt a kisriadó, ami a polgári lakosságnak szólt, de ekkor a gyárakat még nem hagyhatták el a munkások. Az emberek az otthonaikból a légópincékbe, vagy a saját házuk pincéjébe menekültek. Az egyik légoltalmi bázis a Jégpince volt, amelynek három nagy termébe rengetegen befértek. Voltak, akik a szabadban, zöldterületeken reméltek biztonságot, olyan helyeken, ahol nem álltak célpontkén szóba jöhető épületek.
Kosztolánczy úr azt is elmondta, a szövetségesek is figyelmeztették a lakosságot. Szórólapot dobtak le, amelyben felhívták a vasútállomások környékén élőket arra, hogy költözzenek falura. A szórólapok másik oldalán viszont olyan felhívás állt, amely a németekkel együttműködőket figyelmeztette magatartásuk várható következményeire, ezért a röpcédulákat a csendőrség begyűjtötte, a csendőrlaktanya felszámolásakor kerültek az utcára ezek a tenyérnyi papírosok.
Ahhoz, hogy a lakosság passzivitással elegyes kíváncsisággal figyelte a légi eseményeket, az is hozzájárult, hogy az emberek nem gondolták, hogy Szombathelyt légitámadás érheti. Mi van itt, amit bombázni érdemes? – tették fel maguknak a kérdést. A polgári áldozatokat követelő októberi bombázások után azonban nem csak a légoltalmi fegyelem alakult ki a lakosságban, hanem a szövetségesekkel szembeni ellenérzés is.
Október 21-én az első csapást a Legáth-ház hátsó traktusa kapta a Fő téren (akkor Erzsébet királyné utca 1. szám), a következő hullámban kapott a VEMRI (áramszolgáltató) generátorállomása. A három hullámból egy a kórházat érte el, valamint az Akacs Mihály utcai Oncsa-házakat. csak itt 19 halott volt. Az utolsó hullám a Pick telepet érte és Szőlőst, ekkor kapott végzetes találatot a szőlősi Jézus Szíve templom.
1945 tavaszára azonban enyhült a veszélyérzete a szombathelyieknek, mivel 1944. december 6. óta nem érte légitámadás a várost. Kosztolánczy Tibor édesanyja sem gondolta, hogy a háború végén, amikor itt voltak már az oroszok is - az amerikaiak részéről komoly légicsapás érheti a várost. Így annak ellenére, hogy 11 óra 31 perckor rendelték el a kisriadót, feltette az ebédet melegedni a rezsóra. (Pedig a férje, aki a repülőtéren dolgozott akkor, meghagyta a családnak, riadó idején irány a Jégpince.)
Március 4-én az Olaszországból indult Szombathely mellett Bécsújhely, Sopron, Bruck, Mosonmagyaróvár céllal támadásra 127 gép. Szombathelyen 11 óra 31 perckor rendelték el a kisriadót, ekkor még mindenki várt, egészen a 11 óra 40-kor felhangzó nagyriadóig.
12 óra 5 perckor 4 vadászgép jelent meg, majd néhány perc múlva újabbak. Nem vették komolyan még azt sem, amikor az első kötelék-bombázók megérkeztek: 12 óra 13 perckor, az első Liberátorok megjelentek a város fölött. 12 óra 32-kor kezdett forróvá válni a helyzet, amikor újabb kötelékek érkeztek.
Kattinson a képre a nagyításhoz!
12 óra 42-kor indult az első bombázási hullám, ami a Nádasdy utcától a Bébic-telepet érte, közte a vasútállomást. A második hullám a Király utcától a Szőlős végzett rombolást. A harmadik hullám a Nagytemplomtól a Százholdat befoglaló területen pusztított. A negyedik pedig az Akacs Mihály utcától a csendőrlaktanyáig terjedő területet kapta telibe, és pusztult Szőlős és Százhold.
Mindez nyolc-tíz perc alatt zajlott le, az akkori jegyzőkönyvek szerint.
Áldozatul esett a székesegyház, az áramszolgáltató Thököly utcai telephelye, a városháza, a Palace szálló, megsérült a szombathelyi városi bérpalota, az Erzsébet tér 1. szám (ma Fő tér 16.) és számos magánház. Törzsoek alezredes – a III. kerület légóparancsnoka – 300 koporsót rendelt és meghagyta, hogy 250 sírt ássanak. A március 20-i jelentésében 438 halott szerepelt, ebből 372 volt a polgári személy, közülük 87 fiatal, gyermek.
Március 26-án volt az utolsó bombázás, ezt A gyermek Kosztolánczy Tibor az oladi dombokról nézte végig. A vasútállomás, a Szövőgyár és a 11-es Huszár úti laktanya (itt már oroszok állomásoztak ekkor) kapták a találatot.
A rendezvényen, amelyen mindet hallottuk, volt néhány megrázó bejelentés. Az egyik résztvevő megosztotta azt, hogy a szülei március 4-én 11 órakor mondtak örök hűséget egymásnak a székesegyházban. Egy idős hölgy pedig azt mesélte el, hogy ott volt a székesegyház lerombolása előtti utolsó misén.
A légIfotók tulajdonjoga Kosztoláncy Tiboré. Az Alon.hu köszöni a publikálás lehetőségét.
Szombathely repüléstörténetéről, és a szombathelyi bombázásokról a Savaria Múzeumban középiskolások rendhagyó történelemórán hallhatnak részleteket Czirók Zoltán előadásában március 8-án 8.00, 9.30 és 11.30 órai kezdettel. A résztvevők megismerkedhetnek a témához kötődő korabeli tárgyakkal és dokumentumokkal is.