Lemondott Szombathely jegyzője

2014.11.26. 16:22

Nem nagy meglepetés, tekintettel az utóbbi napok fejleményeire.

„2014. november 26-án dr. Gaál Róbert, Szombathely Megyei Jogú Város jegyzője közszolgálati jogviszonyáról lemondott. A lemondást Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere elfogadta, a jegyzői feladatok ellátásával - az új jegyző kinevezéséig - dr. Károlyi Ákos aljegyzőt bízta meg” - olvasható abban a sajtóközleményben, melyet szerdán délután juttatott el szerkesztőségünknek Angyal László, a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője.

Gaál Róbert

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a szombathelyi jegyző akkor került a támadások kereszttüzébe, mikor kiderült, hogy egy mobilszolgáltató cégnél adatgyűjtést kezdeményezett.

Gaál Róbert (fotónkon) 30 városházi dolgozó – közöttük osztályvezetők - ki és bejövő mobilhívásainak adatait kérte ki, beleértve az sms-eket.

Az ellenzék a hétfői közgyűlésen ideiglenes vizsgálóbizottság felállítását javasolta, de azt a városvezetés leszavazta, mondván, már korábban belső vizsgálatot indítottak az ügyben.

A hivatal vezetőjét már korábban is számos kritika érte, így lemondása – különös tekintettel az utóbbi napok fejleményeire – nem tekinthető meglepetésnek.

.