Színes kockákból épülő világ a Mesebolt Bábszínházban

2014.12.07. 19:03

December 7-én két bemutató előadással várta a nézőket a szombathelyi társulat.

December 7-én két bemutató előadással várta a nézőket a szombathelyi társulat.

Délelőtt Kormos István Vackor az óvodában című darabját a színház egyik alapító tagja, Császár Erika játszotta el.

Délután Krystyna Miłobędzka lengyel költő klasszikusa, a magyar gyermekszínpadokon sem ismeretlen A haza debütált.

Mi az utóbbira látogattunk el, fotók segítségével adunk ízelítőt olvasóinknak a színes kockákból épülő világból – hiszen kockákból mindent lehet építeni, házat, erdőt, folyót, kutyát, és természetesen hazát is...

Az egyórás darab cselekménye számos kisebb és nagyobb gyereket egyaránt foglalkoztató kérdésre ad választ: Ki vagyok én? Milyen ez a hely, ahol élek, és kik azok, akik velem együtt élnek itt?

Galéria

SzombathelyMesebolt BábszínházLehőcz ZsuzsaKovács BálintKőmíves CsongorTakács DánielVeres András
.