Befejeződött a szakpolitikai vitasorozat Szombathelyen

2014.10.06. 23:21

Az oktatás és a szociálpolitika volt a téma.

Az LMP-t Sárközi Zoltán és Láng Zoltán, a Pro Savariát Molnár Miklós és Polgár Tibor, az MSZP-ÉSZE-DK-Együtt szövetséget Czeglédy Csaba, a Jobbikot Sárközi Csaba képviselte. A Fidesz-KDNP ezúttal sem jelent meg.

Mint minden vitán, a jelölőszervezeteknek ezúttal is 10-10 perc állt rendelkezésükre. Mi pedig megint lényegre törőek leszünk, amikor beszámolunk arról, ki mit mondott.

Befejeződött a szakpolitikai vitasorozat Szombathelyen

 

LMP

Láng Zoltán

- Önkéntes túravezető, spanyoltanár.

- A centralizált közoktatás hátrányos.

- Oktatási kerekasztalt kellene létrehozni, amelyben részt vesz mindenki, aki az oktatási rendszerben érintett, legyen szó az államról, a KLIK-ről, a szülőkről, a tanárokról vagy éppen a diákokról. Egy ilyen kerekasztal jól jött volna például a Szent Györgyi középiskola bezárásakor vagy a három szombathelyi szakiskola összevonásakor.

- Az önkormányzatnak a gyermekek szabadidejének eltöltésében a jelenleginél nagyobb szerepet kellene vállalnia, egyebek mellett nyári táborok vagy nyelvi táborok szervezésével.

Befejeződött a szakpolitikai vitasorozat Szombathelyen

Sárközi Zoltán

- Az építőiparban az energiahatékony beruházásokat támogatják. Ez lehet az alapja a valós rezsicsökkentésnek. Ráadásul 10 ezres nagyságrendben adnának munkát a helyi vállalkozóknak; Sárközi Zoltán az Óperint utca 18-ban lakik, amelyet most újítanak fel, így jól tudja, hogy a vállalkozók között egyetlen helyi sincs.

- Szükség van a közmunkaprogram átalakítására: idén 230 milliárd forintot költött erre a kormány, de csak az érintettek 5 százaléka tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

- Mindenkinek legyen adott legalább a szerény, de megfizethető, biztonságot nyújtó lakhatás.

- Az önkormányzati bérlakáshoz jutás jelenleg pályázati rendszerben lehetséges. Ezt az LMP részben támogatja, de a páyázati összeg magas, az öregségi nyugdíjminimum összege kellene, hogy legyen.

 

Pro Savaria

Polgár Tibor

- Több, mint három évtizede tanár. Nagy szerepe volt abban, hogy a SEK sporttudományi képzései országos viszonylatban is népszerűek, elismertek.

- Az oktatási infrastruktúra megteremtése önkormányzati feladat, a Pro Savaria azt szeretné, ha Szombathelyen minden óvodában és iskolában azonos feltételek között foglalkoznának a gyerekekkel.

- Olyan középiskolákra van szükség, amelyek a munkaerőpiac igényeinek megfelelő tudást adnak.

- A felsőoktatásról: Szombathelyen újra olyan tanárképzés legyen, mint amilyen színvonalú korábban volt. Az egészségmegőrzés miatt is fontos, hogy a sporttudományi képzések megmaradjanak. Induljon be előbb a mérnök-, majd a villamosmérnök képzés, mesterszakokkal és doktori iskolákkal. A SEK kisebb mértékben függjön a soproni anyaintézménytől, Szombathelyen dőljenek el a fontos kérdések. Fontos még a tehetséggondozás, és kívánatos lenne a Szombathely visszavár! Program továbbfejlesztése.

Befejeződött a szakpolitikai vitasorozat Szombathelyen

Molnár Miklós

- A Pro Savariának 10-szer 5 pontból álló programja van. Ennek része a szociális terület is. 1. A kötelező feladatokat továbbra is magas színvonalon, az országos átlag felett kell ellátni. A nem kötelező feladatok területén meg kell nevezni azokat, amelyeket a város hosszú távon akar ellátni, illetve hogy ezeket a feladatokat milyen intézményekkel és milyen pénzekből kívánják finanszírozni (saját erő, pályázat stb.). 2. A bérlakás gazdálkodást egy kizárólag ezzel a feladattal foglalkozó szervezetre kell bízni. 3. Tovább erősítenék az egyházakkal és karitatív szervezetekkel való kapcsolatot. 4. A szociális gazdaság megerősítésével el kell érniük, hogy egyre kevesebb segélyből élő ember legyen a városban. 5. A Zanati úti hajléktalan szállót középtávon máshova kell telepíteni, mivel az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a jelenlegi helyszín sem a városlakóknak, sem a hajléktalanoknak nem jó megoldás.

- A munkaerőhiányt mindenképpen pótolni kell. Ennek egyik módja, hogy az üresen álló kollégiumi épületekbe gyerekeket helyezzenek el, akik Szombathelyen tanulnak, és ha vállalják, hogy az iskola befejezése után a városban helyezkednek el, akkor nem kell a szállásért fizetniük, de akár az ételt is ingyen kaphatják. Így függ össze az oktatás a szociális területtel: egy fejlődő városban a szociális problémák is kisebbek.

Befejeződött a szakpolitikai vitasorozat Szombathelyen

 

MSZP-ÉSZE-DK-Együtt

- Czeglédy Csaba azt megérti, hogy Szakály Gábor (szociális ügyek) nincs jelen, de Rettegi Attila (oktatás) távolmaradása „nem túl etikus és demokratikus”.

- Nincs lehetőség arra, hogy a központosított oktatási rendszert Szombathelyen megszüntessék.

- Plusz önkormányzati forrásokra van szükség, hogy újra legyen Szombathelyen két tannyelvű oktatás az óvodától a középiskoláig. A tanulmányi versenyekre utazó szülőket, pedagógusokat is támogatni kell, hiszen utóbbiak például a hétvégéjüket áldozzák egy-egy versenyre, előbbieknek pedig sokszor nagy anyagi terhet jelent az útiköltség előteremtése.

- A bölcsődei, óvodai térítési díjakat felül kell vizsgálni, sokan nem tudják őket kifizetni.

- Az oladi lakótelepen bölcsőde és óvoda létesülhetne az ÁMK területén. A baloldal sem bölcsődei, sem óvodai csoportot nem szüntetne meg a városban.

- Ha a baloldal győz az önkormányzati választásokon, valószínűleg ő felel majd a szociális területért.

- Igazságtalannak tartja azt a pályázati rendszert, amelyben részt kell venni, ha valaki önkormányzati bérlakáshoz szeretne jutni. Megszüntetnék, mert főleg a módosabbak jutottak lakáshoz a segítségével, az pedig meglehetősen cinikus hozzáállás, hogy az emberek végezzék el bizonyos lakások felújítását, mielőtt beköltöznek, amikor több mint 200 lakás áll üresen, az elsődleges igénylők pedig körülbelül százan vannak. Terveik szerint a 200 lakást jövő tavaszig felújíttatja az önkormányzat, és új rendszerben, egyedi mérlegelés után döntenek arról, kinek utalják ki az adott lakást.

- Azokat a lakásokat is fel kell újítani, amelyekben laknak ugyan, de falaik penészesek, a nyílászárók korhadtak.

- A baloldal eltörölné a szociális támogatás jelenlegi évente 42 ezer forintos felső határát. Megemelnék az adósságrendezés maximális összegét is.

- Szombathely országos viszonylatban jelenleg a 3-4. helyen áll, ha a helyi iparűzési adó bevételeket nézzük. Ez azt jelenti, hogy a 90-es évektől sikeres volt a város gazdaságfejlesztése.

Befejeződött a szakpolitikai vitasorozat Szombathelyen

 

Jobbik

- Az oktatásnak nemzetformáló és -megtartó ereje van.

- A Fidesz a magyar oktatási rendszer történetében példátlan központosítást hajtott végre. De jelenleg senki sem tudja, mit kezd majd ezzel a rendszerrel, mert ahány oktatáspolitikus megszólal, annyi félét mond.

- Ami biztos, hogy az OECD-országokban Magyarországon csökkent leginkább az oktatásra fordított összeg (9 százalékkal). Hazánkban egy mérnök fizetésének csak 40 százalékát kapják meg a tanárok.

- A SEK súlyos problémákkal küzd, amit az is jelez, hogy a legutóbb, néhány napja konszolidációs támogatást kapott intézmények közül a Nyugat-magyarországi Egyetem kapta a legnagyobb összeget.

-Szombathelyen nincs egyetem, valójában egy másik városban lévő egyetem két főiskolai kara található itt. (Polgár Tibor erre azt mondta, hogy a Természettudományi Karon működik doktori iskola is, amire Sárközi Csaba úgy reagált, hogy a doktori iskola Sopronban van, Szombathelye ón csupán egy tagozata.)

- Azokat az egyetemeket, amelyek nem egyetemek, mivel nincs alap- és mesterképzésük, valamint doktori iskolájuk, a kormány át akarja alakítani egyfajta középiskolákká, amelyek az egyetemre készítik fel a diákokat. Ez Szombathelyre is igaz, csak az önkormányzati választás előtt nem akarnak beszélni róla.

- Az ősbűn a SEK esetében a soproni eladósodott egyetemhez történő csatlakozás volt.

Október 7-én, kedden 17 órakor polgármesterjelölti vita a Savaria moziban.

Fotók: Kánya Dóra

 

.