Átadták a Széll Kálmán utcai tömbbelsőt Szombathelyen

2014.09.23. 14:49

65,5 millió forintból új térkő, közvilágítás és esőcsatorna épült.

A Széll Kálmán utca nem cáfolt rá nevére, valóban nagy szélben adták át az 51. épülethez tartozó felújított tömbbelsőt. Az eseményen Puskás Tivadar polgármester ismertette a projekt során felújított elemeket.

Átadták a Széll Kálmán utcai tömbbelsőt Szombathelyen

Kiderült, a város ezen részének felújítása már az 1990-es évek óta probléma, ezért külön öröm, hogy sikerült a változtatásokat véghezvinni. Először az eddig göröngyös autóutat hozták rendbe új térkövek lerakásával, majd a közel 1800 négyzetméteres területen 31 parkolót alakítottak ki. Új fákat és növényeket is telepítettek, hiszen az esztétikum nagyon fontos tényező.

Mindezt Puskás Tivadar polgármestertől tudtuk meg a helyszínen.

Átadták a Széll Kálmán utcai tömbbelsőt Szombathelyen

Ezen felül sikerült megoldani az esővíz elvezetését is, legalábbis remélhetőleg.

A polgármester elmondása szerint meg kell várni az első nagyobb csapadékot ahhoz, hogy kiderüljön, a rendszer valóban működik-e. Mindezt 65,5 millió forintból sikerült megvalósítani.

Puskás Tivadar felhívta mindenki figyelmét arra, hogy a javítások ellenére továbbra is folyamatos karbantartás szükséges, hogy egy 21. századhoz méltó környezet válhasson a területből.

Átadták a Széll Kálmán utcai tömbbelsőt Szombathelyen

Az átadáson részt vett Molnár Miklós alpolgármester, a körzet képviselője is, aki szerint már ideje volt, hogy rendbe tegyék ezt a szinte csatatérre emlékeztető udvart.

A tömbbelsőben várhatóan új parkolási rendet vezetnek be, amely szerint este 6 óra után kizárólag az ott lakók parkolhatnak le, ám erről csak a választások után, vagyis a novemberi közgyűlésen döntenek majd.

Fotók: Kánya Dóra

.