Elfogták a szombathelyi lépcsőházi szarkát

2016.05.27. 18:47

Vitt volna mindent, amit ért.

Két napon belül elfogták a rendőrök azt a 27 éves helyi férfit, aki Szombathelyen a Juhász Gyula utcában és a Sorok utcában található társasházak lépcsőházába bejutott és onnan különböző tárgyakat (függönyök, fali képek, tükör, grillsütő, kerti szerszámok, felfújható gyermekmedence) vitt magával május 23-án.

A rendőrség honlapján megjelent híradás szerint az egyik sértett figyelt fel arra, hogy egy férfi gyanúsan viselkedik a lépcsőházban és az épület környékén, ezért megkérdezte tőle, miért pakolászik. Az idegen azt válaszolta, hogy csak albérletbe költözik az egyik lakásba és ez az oka a mozgolódásnak. A lakó nem hitt a férfinek és – a központi segélyhívó számot tárcsázva – bejelentette az esetet.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársainak helyszínre érkezéséig M. Roland a zsákmány egy részét hátrahagyva elmenekült, de két napon belül elfogták. A rendőrök a helyszíni szemle során a társasházakhoz közeli területen megtalálták az eltulajdonított tárgyak egy részét.

A férfi kihallgatásakor beismerő vallomást tett. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban.

Fotó: police.hu

.