Vádemelést javasol a szombathelyi rendőrség a bordélyházat üzemeltető férfi ellen

2015.06.12. 09:30

Több vétséget is elkövetett társával.

Több vétséget is elkövetett.

A megalapozott gyanú szerint csaknem egy éven keresztül tartott fenn bordélyházat az egyik szombathelyi lakásban egy 43 éves várvölgyi lakos. G. Norbert 2013 novembere és 2014 októbere között 18 és 23 év közötti lányokat foglalkoztatott és az általuk nyújtott szexuális szolgáltatásokat hirdette meg interneten keresztül - írja a Police.hu.

A férfi tevékenységével a tizenegy hónap alatt több millió forint haszonra tett szert.

Az üggyel kapcsolatba hozható a 23 éves iharosberényi O. J. Norbert is, aki az egyik prostituálttal két hónapon keresztül részben kitartatta magát. Előfordult, hogy a lány, de volt, hogy a férfi pénzéből tartották fenn magukat.

Ráadásul feltételezhető, hogy G. Norbert 2014. szeptember 19-én ittassan ült volán mögé és személygépkocsijával Vasváron egy lakóház falának csapódott. A szakértői vélemény szerint szervezetében egyfajta dizájnerdrogot mutattak ki.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság O. J. Norberttel szemben a kitartottság, G. Norberttel szemben pedig kerítés, a prostitúció elősegítése, valamint ittas vezetés gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

.