Már működik a Szombathely Pont applikáció

2014.10.02. 12:55

Az új alkalmazás nemcsak a városba érkezőknek, hanem a szombathelyieknek is hasznos lehet. A fejlesztés költsége is egymillió forint alatt maradt.

Az új alkalmazás nemcsak a városba érkezőknek, hanem a szombathelyieknek is hasznos.

Az Agora Savaria filmszínház nagytermében mutatták be a ma élesített Szombathely Pont nevű applikációt. Az alkalmazást egyelőre csak Androidos okostelefonra lehet letölteni, sőt, a bemutatóra kirendelt középiskolásokat fel is szólították a művelet elvégzésére.

Már működik a Szombathely Pont applikáció

Elsőként Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar szólt a diákokhoz.

A mai fiatalok sokkal szebbek és jobbak, mint mi voltunk régen. Aki nem hiszi el, az próbáljon versenyre kelni velük az elektronikai eszközök használatában – kezdte a polgármester. A technika ma már a fiatalok anyanyelve, ami egy pozitívum, így minden feltételt meg kell teremteni ahhoz, hogy elboldoguljanak ebben a modern világban – folytatta, hozzátéve, hogy minden gyermeknek telefont kellene kapnia karácsonyra.

Már működik a Szombathely Pont applikáció

Puskás Tivadar úgy véli, a mai technika nincs negatív hatással a kultúrára, csak hozzá kell szokni, hogy ilyen a felgyorsult, mai világ.

Parais István, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója már bővebben beszélt magáról az alkalmazásról, mely szerinte képes összekötni a múltat a jelennel, hiszen Szent Mártontól a szórakozóhelyekig minden megtalálható a felületen. Kattanjatok rá, hogy lekattanjatok róla! - mondta a diákoknak, utalva ezzel arra, hogy reményeik szerint az applikáció által találnak maguknak a fiatalok sportolási, kulturális és szórakozási tevékenységeket.

Már működik a Szombathely Pont applikáció

Foki Róbert, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elsősorban az alkalmazás sportos előnyeit emelte ki. Mivel Szombathely sok szempontból alkalmas a sportolásra, és több csapata is az élen jár, így szerinte az újdonság legfőbb célja, hogy mozgásra és szurkolásra buzdítson, s hogy összehozza az egyéni-és csapatsportágakat.

Már működik a Szombathely Pont applikáció

Utolsó felszólalóként Keringer Zsolt, Szombathely város informatikai és infokommunikációs irodájának vezetője ismertette kivetítő segítségével a Szombathely Pont felépítését.

A kezdő oldalon 7 fő menüpont található: látnivalók, gasztronómia, szállás, sport, szabadidő, hasznos és aktuális programok. Minden menüpontnak több alpontja van, amelyek valóban informatív és érdekes tartalmakat rejtenek, ráadásul időről időre frissülni fognak.

A tudósító maga is tesztelte az alkalmazást, amelyet bár csak sokadjára sikerült letöltenie, valóban jól felépítettnek és használhatónak talált.

Már működik a Szombathely Pont applikáció

A bemutató végül egy utcakereső játékkal és egy Szombathely Pont karkötővel készített közös fotóval zárult.

Lapunk telefonon érdeklődött Keringer Zsolttól a fejlesztési költségekről. Az informatikai iroda vezetője úgy tájékoztatott, hogy bruttó egy millió forint alatt maradt az összeg.

Fotók: Kánya Dóra

Galéria

.